Négyszázmillió forintból épül butik hotel Pécsett

222 millió forintos európai uniós pályázati támogatással bővül a Mecsek déli lejtőin elterülő város szálláshelykínálata.

A hosszú ideje lakatlan műemlék épületbe újra életet hozó fejlesztés eredménye egy úgynevezett boutique hotel lesz, vagyis olyan városközponti, közepes méretű szálloda, amely ötvözi a klasszikus épületet a modern stílussal. 

A negyven férőhelyes, háromcsillagos szálláshely leendő vendégei – a várhatóan elsősorban kisgyermekes családok és a városba üzleti céllal érkező fiatal felnőttek - a Mária utcából mindössze fél perc sétával a Széchenyi térre érhetnek, de a szálloda saját kerékpárjaival is bejárhatják a környéket, majd utána a hotel wellness részlegét használhatják.

Ennek az üzemeltetési hátterét a pályázati elvárásoknak is eleget téve már úgy építik ki, hogy azok környezettudatos és egyben költségtakarékos módon már jórészt megújuló energiák hasznosításával történnek majd.

Az Új Széchenyi Terv vissza nem térítendő segítségével és a saját erővel együtt csaknem négyszázmillió forintos beruházásnak köszönhetően öt új munkahely is létrejön, a szálloda várhatóan 2015 tavaszán fogadja első vendégeit.


Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.