Romló színvonalat és drágulást hozhat a hoteleknek a kiszervezés

Bár lenne igény a szállodai tevékenységek minél szélesebb körű kiszervezésére, Magyarországon még mindig elég gyér az a szolgáltatói szegmens, amely színvonalasan el tudná látni ezeket a feladatokat.

A szállodaüzemeltetés fix költségeinek aránya nagyon magas, ez a jelenlegi gazdasági körülmények között egyre több hotelt sarkall a költségek racionalizálását segítő outsourcing megoldások igénybevételére. Megfelelő partnereket azonban alig találni.

Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára a Világgazdaságnak elmondta, a teljes körű szolgáltatást (például wellness, mosoda, étterem) végző szállodákban a bérek járulékokkal terhelt költsége a forgalomnak akár a 40 százalékát is kiteheti. Ezért a hotelüzemeltetők legtöbbször a személyzeti tevékenységet szervezik ki. A hazai szállodák – bizonyos tevékenységek esetében – 50-60 százalékos foglaltságra alakítják ki az állandó alkalmazotti gárdát, s a csúcsidőszakokban kölcsönzött munkaerővel oldják meg a többletforgalmat (bár ezt egy szállodán belül nem lehet minden területen alkalmazni: például a recepcióban, a konyhán, az értékesítésen a teljes személyzet szükséges minden foglaltsági szinten). A gazdasági válság miatt jelentősen esett a budapesti szállodák foglaltsága: az év első hónapjában 30-40 százalék körül mozgott. Ilyen körülmények között egyre fontosabb szerepet kap a kiszervezéssel nyerhető költségracionalizálás – tette hozzá a főtitkár. Az, hogy pontosan mekkora megtakarítás érhető el, régiótól, tevékenységtől és szállodától függ. Magyarországon kevéssé elterjedt a mosodai szolgáltatás kiszervezése. Nyugat-Európában a hotelek közül egyre többen szervezik ki a tisztítótevékenységet mind a vendégek ruháit, mind pedig a saját textíliáikat illetően. Sok szálloda eleve olyan szállítótól bérli a textíliákat, amely a mosodai szolgáltatásokat is vállalja. Kovács István szerint ez nálunk azért nem terjedt el, mert gyakorlatilag nincs az elvárásoknak megfelelő szolgáltató, vagy olyan drága, hogy nem éri meg kiszervezni.

A szállodai outsourcing másik fontos területe a vendéglátás, főleg Európában és Észak-Amerikában, ahol a szállodai éttermek nem örvendenek nagy népszerűségnek: a vendégek az ételeket középszerűnek és unalmasnak tartják. Az egyik megoldás az alacsony költségű, úgynevezett budget szállodák esetében, hogy étterem közelében épülnek. A középkategóriájú szállodák viszont gyakran a vendéglátást egy franchise-cégre bízzák. A luxusszállodák egyre inkább egy-egy híres séfre, népszerű vendéglátóra bízzák az étterem vezetését. Nálunk ez a megoldás egyelőre gyerekcipőben jár, bár kezdeményezések már vannak: a Corinthia Grand Hotel Royal a méltán népszerű Bock Bistróját és az Andrássy Hotel Baraka éttermét külső vállalkozó viszi, a Kempinski bajor sörözője új néven és ízvilággal szintén külön cég gondozásában nyílik meg ismét.

A szállodai szolgáltatások kiszervezése Magyarországon is egyelőre jórészt Budapesten dívik – hangsúlyozta Neustadtl Dániel, a Hunguest Hotels Zrt. projektigazgatója. A lánc saját tulajdonú 14 szállodájából 12 vidéken üzemel, ahol kevés a megfelelő szolgáltató, így nem sok esély van arra, hogy a költségeket kiszervezéssel csökkentsék. A munkaerő-kölcsönzés kockázatos, különösen a felszolgálásban, hiszen a minőségi ellátáshoz egy pincérnek ismernie kell az ételeket, italokat, a séf ajánlatait. Több helyen gondolkoznak azonban a vendéglátás teljes vagy részleges – például a cukrászatot érintő – kiszervezéséről. „A Hunguest Hotels több szállodájában aranyérmes séfek dolgoznak, nekik eleve vendégcsalogató erejük van, de gondolkozunk bizonyos területeken a kiszervezésen” – fűzte hozzá. (Világgazdaság)


Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.