Sárváron több hotel is teltházas az ünnepek alatt

A nagyobb sárvári hotelekben már alig találni szabad szobát az ünnepi időszakra. Az előfoglalási adatok alapján az idén meglehetősen sokan választják a szállodai karácsonyozást.

Mindez persze nagyban köszönhető a hotelek kínálatának. A Sárvári Tourist & TDM Nonprofit Kft. körképe szerint minden szálloda valami extrával várja a vendégeket az ünnepi időszakban. Több hotel jelezte, hogy külön kérésre a szállodai szobában is állítanak feldíszített karácsonyfát. Apróbb ajándékokkal szinte minden szálloda kedveskedik a vendégeknek, illetve a szállodák saját szervezésű ünnepi programjai sem maradnak el. Több hotelben lesz karácsonyi koncert és gyermekeknek szervezett workshop.

De természetesen minden hotelben egyaránt részei az ünnepi hangulatnak a karácsonyi díszbe öltöztetett közösségi terek, valamint a közös szállodai karácsonyfa is - számolt be minderről Haller Ferenc, a sárvári TDM ügyvezetője. Hozzátéve azt, hogy évről évre láthatóan népszerűbb a szállodai karácsonyozás. Úgy tűnik, hogy az emberek egyre inkább vágynak az újra az ünnepi élmények terén is. Illetve azt szeretnék, hogy a karácsony ne a hajtásról, a sütés-főzésről szóljon. Szeretnének a családtagok meghitten együtt lenni. Úgy ünnepelni, hogy közben a pihenésre, a kikapcsolódásra és az élménygyűjtésre is legyen lehetőség.

Sárváron egyértelműen az exkluzívabb ünnepi wellness csomagok azok, amiket a vendégek keresnek. Jól példázza mindezt az, hogy a saját luxus spa-val és exkluzív szauna világgal rendelkező Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior-ban már csak a két ünnep közötti időszakra van szabad szoba. De ugyanúgy teltházas karácsonykor a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdővel közvetlenül átjárható, all inclusive ellátást is kínáló szálloda, a Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa is. Ugyanakkor jelentős számú az előfoglalás a fürdő saját szállodájában, a VitalMed-ben, a természetközeli Vadkert Majorban, a belvárosi Hotel Viktóriában és természetesen a környék egyik legismertebb gyógyszállójában, a saját gyógyvizes medencékkel rendelkező - egykori Danubius hotel - Ensana Thermal Sárvárban.

Haller Ferenc megjegyezte azt is, hogy nem csak a szállodák, hanem a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő is karácsonyi díszbe öltözött az ünnepekre. Illetve a meghitt hangulatról a TDM adventi vására és a Zene Háza koncertje is gondoskodik Sárváron.

Forrás: Turizmus Online


Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka

Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka 

Az ötcsillagos Dorothea Hotel Budapestben vehettünk részt január 30-án egy olyan szakmai látogatáson, ahol a Danubius Hotels beszerzési, tervezési, műszaki szakemberei tekintették meg a JAB meghívására házat.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.