Stabil növekedés a működési mutatókban

„Nagyon jó eredményt értünk el 2018 első félévében is, a tavalyi magas mércéhez képest az Orbis +5.3%-os RevPAR növekedést ért el. A jó teljesítményt leginkább az átlagos szobaár előző félévhez viszonyított +5.2%-os növekedése hajtotta. A kihasználtsági ráta általánosan stabil maradt. Ki szeretném emelni, hogy a RevPAR növekedés minden kiemelt piacunkon jelentős: Lengyelországban (+4.6%), Magyarországon (+8.4%) és Csehországban (+4.8%), mely a körülményekhez alkalmazkodó kelet-európai környezetnek köszönhető” – nyilatkozta Gilles Clavie, az Orbis SA Elnök-vezérigazgatója.

2018 első félévi kedvező működési mutatói a jó pénzügyi eredményben is megjelennek. Természetesen az egyik tényező, ami meghatározza az Orbis eredményeit, a növekvő munkaerő költség, ami az alacsony munkanélküliségi rátából adódóan jellemző az egész régióra. A vállalat ezért továbbra is a bevételeinek maximalizálására fókuszál. Figyelembe véve, hogy a digitális technológiák gyors fejlődésével a vendégek elvárásai és preferenciái megváltoztak, az Orbis a fokozott vendégélményre koncentrál szolgáltatásai személyre szabásán keresztül. Ezek a törekvések megerősítést nyertek egy +4.8%-os összehasonlítható alapú teljes bevételnövekedéssel (163 millió EURO-ig). A működési EBITDA 48.3 millió EURO-t jelent, ami +4.0%-os előző évvel összehasonlítható növekedés. A 2018 első féléves eredményekre és a következő hónapok kilátásaira alapozva, az Orbis várakozásai szerint a működési EBITDA a teljes évre 110-112 millió EURO között fog alakulni.

2018 első félévében a csoport 12 új franchise és management szerződést írt alá a régió 6 országában, mellyel 1.500 új szoba fog csatlakozni az Orbis portfoliójához idén szeptembertől. Ennek köszönhetően a Csoport a különböző üzemeltetési módokat tekintve kiegyensúlyozottabb, földrajzilag pedig diverzifikáltabb lesz.

Ezekből a szerződésekből érdemes kiemelni az első szerződés aláírását egy új márkára, az Adagio-ra, ami Krakkóban fog megépülni. Mindezek mellett az Orbis 2018 első félévében 5 új franchise és management szállodát nyitott korábban aláírt szerződések alapján, 600 új szállodai szobával bővítve ezzel hálózatát a régió 4 országában: Lengyelországban, Magyarországon, Szlovéniában és Macedóniában.

A vállalat folytatja a saját beruházásait 5 új szállodában (több mint 800 új szoba összesen), melyekből 2 – az ibis Styles Warszawa Centrum (179 szoba) és az ibis Vilnius Centre (164 szoba) – az idei év második félévében kerül megnyitásra. Összesen több mint 44 projekt van fejlesztés alatt, ami több mint 6.000 szobát jelent. Ezek a projektek biztosítják az Orbis növekedését a következő években. Az eszköz-menedzsment tekintetében a csoport lezárta a Sofitel Budapest Chain Bridge és a Novotel Szeged szállodákra vonatkozó sale and management back tranzakciókat. Stratégiájával és a 2018—2022-es befektetési tervével összhangban az Orbis jelentős összegeket fog allokálni olyan profitábilis felvásárlási projektekre, melyek növelni fogják az Orbis EBITDA-t és vállalati értékét a jövőben – ilyen projekt a Mercure Bucharest Unirii megvásárlása július elején.

 


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.