Több évszázadnyi SZÉP-kártyánk van még

Még mindig csaknem 4 milliárd forint – vagyis nagyjából 200 ezer vendégéjszaka – van a SZÉP-kártyákon a 2012-ben elutalt összegekből, pedig az utalványok beváltási ideje hamarosan lejár. A juttatás révén a Szallas.hu statisztikái szerint többen jutnak el wellness-szolgáltatást nyújtó hotelekbe.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint március végén még 3,9 milliárd forint volt a SZÉP-kártyákon a 2012-ben utalt összegekből, amit az érvényben lévő szabályozás szerint idén május 31-ig lehet felhasználni. „Ez a belföldi SZÉP-kártyával lefoglalt üdülések átlagos értéke és hossza alapján csaknem kétszázezer vendégéjszakára lenne elegendő, vagyis több mint ötszáz évnyi pihenésre lehetne beváltani” – magyarázta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

Úgy tűnik azonban, hogy a szoros határidő ellenére még mindig nem használjuk ki maximálisan a lehetőséget: a SZÉP-kártya felhasználásának aránya 2014 első két hónapjában csökkent a tavalyi adatokhoz képest. Míg 2013-ban átlagosan a szállásfoglalások 23 százalékánál váltottak be SZÉP-kártyát, addig idén januárban csak 16, februárban pedig csak 15 százalékban használták ezt a juttatást a magyarok a Szallas.hu adatai szerint.

A tavalyi évben a legtöbb utalványt júliusban váltották be az utazni vágyók, de a SZÉP-kártya felhasználásának aránya az összes szállásfoglaláson belül májusban volt a legnagyobb – valószínűleg akkor is sokan hagyták az utolsó pillanatra a juttatások felhasználását. „Idén azonban ügyelni kell arra, hogy a húsvét és a tavaszi szünet, valamint május elseje közel esik egymáshoz. Erre a két-három hétre sokan terveznek pihenést, és már most keresgélni kell a szabad szálláshelyeket” – figyelmeztet Szigetvári József.

Wellnessre váltjuk a SZÉP-et

A Szallas.hu statisztikáiból az is kiderül, hogy SZÉP-kártyával az átlagosnál többen foglalnak wellness-szállodákba. A nem utalvánnyal fizetőknek csak egyötöde választott ilyen plusz szolgáltatást kínáló szálláshelyet, míg SZÉP-kártyával minden harmadik foglaláshoz tartozott wellnessprogram. Igaz, ilyenkor bőkezűbbek is vagyunk: egy-egy foglalásra átlagosan több mint ötvenezer forintot szántunk, ha SZÉP-kártyát is beváltottunk, míg enélkül csak átlagosan 37 ezer forintot költöttünk 2013-ban. „Az adatainkból az látszik, hogy az utalvány minőségi ugrást eredményez az üdüléseknél. A felhasználók olyan szálláshelyeken, olyan szolgáltatásokra váltják be a SZÉP-kártyát, amelyeket máskülönben nem tudnának igénybe venni” – tette hozzá a Szallas.hu ügyvezetője.

Ezzel magyarázható az is, hogy a SZÉP-kártyák legnagyobb részét – 47 százalékát – hotelekben használtuk fel 2013-ban. „Bár a tavalyi évben összességében már többen foglaltak apartmanba vagy vendégházba, mint szállodába, a SZÉP-kártyával elérhetőbbé váltak a több kényelmi szolgáltatást kínáló, emiatt jellemzően drágább hotelek is a magyarok számára” – magyarázta a portál vezetője.

Forrás: Vendég & Hotel

Forrás: Szállás.hu


Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.