Tovább nőtt a szállodák függősége az online szobafoglalási portáloktól

A HOTREC – az EU tagországainak szálloda, vendéglátó, kávéházi szövetségeinek brüsszeli székhelyű ernyőszervezete – 2016. július 18-i sajtóközleménye ismerteti azt több, mint 2000 szálloda megkérdezésén alapuló tanulmányt, amely azok értékesítési tevékenységére irányult. A tanulmány szerint a két évvel korábbi felmérés óta tovább nőtt a szállodák függősége az online szobafoglalási portáloktól. Ezt mutatja, hogy 2015-ben a szállodákban eltöltött minden 4. vendégéjszakát ezeken keresztül foglaltak. Az online foglalási portálok piacát három nagy OTA uralja, melyek piaci részesedés együttesen 92%. Közöttük a legnagyobb szereplő a Priceline Group (Booking.com) 60%-os részesedéssel. A tanulmány egyik fő megállapítása, hogy az elmúlt hónapokban a szállodák nem tapasztalták, hogy az OTA-k közötti verseny növekedett volna, bár sokan ezt várták az OTA-k által a múlt évben bevezetett un. „szűkített paritási klauzuláktól”. Ezt igazolja a felmérésben résztvevő szállodák döntő többségének tapasztalata, hogy az OTA-k nem csökkentették jutalékaikat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A felmérés egyik megállapítása, hogy az OTA-k szállodai foglalásokban történő részesedésének növekedésével párhuzamosan 55%-ra csökkent a közvetlen foglalások aránya. A szobafoglalási trendek azt mutatják, hogy az online portálok egyre inkább átveszik a szállodák értékesítési csatornáinak kortollját. Különösen igaz ez két meghatározó szereplőre a Booking.com-ra és az Expedia Csoportra, amelyek Európában tovább növelték piacrészesedésüket (a két portál együtt a szállodai online platformok foglalásainak 80%-át produkálja). A harmadik meghatározó piaci szereplő – a HRS Group – jelentősen visszaesett az elmúlt két évben. Az online foglalási portálok piacán levő kb. 200 ezer hotel – melyek 75%-a 10 főnél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalat – van az egyik oldalon, s jelenleg a fenti két domináns OTA a másik oldalon. Így nem igényel magyarázatot, hogy „kinek a kezében van a kormánykerék”.

„A tanulmány egyértelműen bemutatja, hogy az online portálok folyamatosan növelik piacrészesedésüket a szállodai foglalásokban, míg a szállodák saját közvetlen csatornái visszaszorulóban vannak, ami a hotelek OTA-któl való függőségének erősödését eredményezi. Ez a helyzet azért is különösen kritikus, mert úgy látszik, hogy az OTA-k piaca egyre inkább kétszereplőssé válik – vagy inkább egyszereplőssé? – Európában, s közülük az egyik (Booking.com) kontrollálja a piac közel kétharmadát” mondta Christian de Barrin a HOTREC ügyvezető igazgatója.

A Booking.com és az Expedia 2015 nyarán a szűkített paritási klauzula bevezetését jelentő intézkedésétől Európában a versenyhatóságok azt várták, hogy erősödni fog az online foglalási portálok közötti verseny. A verseny erősödését az jelentette volna, ha a szállodák OTA-k részére fizetett jutaléka csökkent volna. Ez nem következett be, a tanulmány keretében elvégzett felmérésben résztvevő szállodáknak csupán 8,5%-a jelezte, hogy az elmúlt évben csökkentették az általuk fizetendő jutalék mértékét. A többi szálloda válasza szerint a jutalékkulcs mértéke változatlan maradt. Azon válaszadók között, amelyek a jutalék mértékének csökkentését igazolták vissza, döntően nagy szállodavállalatok és láncok hoteljei voltak. Alig volt olyan önálló kis szálloda, amelynél a jutalék mértéke csökkentésre került. „Kulcsfontosságú, hogy az értékesítési folyamatban résztvevő szereplők – a foglalási portálok és a hotelek - között kialakult aránytalanság ellenére megmaradjon minden egyes szálloda piaci szabadsága, hogy képes legyen szolgáltatásainak értékesítése során saját feltételeit érvényesíteni, a közvetítőkkel kötött szerződéseknél fair feltételeket elérni.” – hangsúlyozta Markus Luthe a HOTREC Distribution Task Force elnöke.

Forrás: Vendég&Hotel Online

Forrás: MSZÉSZ


Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.