Vendégéjszakák: Hévíz veri Siófokot, és saját magát is

Az idei szezonban is egyértelműen Hévíz vezeti a kereskedelmi szálláshelyek forgalma szerinti ragsort a balatoni régióban - írja a Balatontipp.hu.

Hévíz mögött Siófok és Balatonfüred sorakozott föl, de utóbbi rendesen lemaradt. Másik kérdés, hogy mi lesz, ha az oroszok jövőre is elmaradnak a listavezető szállodáiból. Az adatok a KSH nemrég megjelent, 2015. első 8 hónapját feldolgozó valamint a portál saját statisztikáin alapulnak.

A cikk megjegyzi, hogy míg a hazai vendégéjszakák teljes száma előző év azonos időszakához képest 6,4%-kal nőtt, addig az összforgalom 21,6 százalékát bonyolító balatoni régió stagnált 4 millió vendégéjszakájával. Ennek mintegy 69%-át 10 település dobta össze.

A külföldiek 1 millió 372 ezer éjszakát hoztak, 3,4 százalékkal kevesebbet a tavalyinál. Ennek 79%-a 10 településen realizálódott. A belföldi forgalom a teljes régióban 2 millió 639 ezer éjszakát tett ki, 1,9 százalékkal meghaladva ez előző évit. A 10 településre 64% jutott.

Az első helyezett Hévíz 622 ezer vendégéjszaka 8,8 marad el a tavalyi eredményétől. Ebből 379 ezer származik külföldiektől (-16,5%). Siófok 587 ezer éjszakával 1,4 százalékot javított. 185 ezer írható a külföld számlájára. Egy százalékkal kevesebb a tavalyinál. Bár Balatonfüred a fentiektől némiképp elmaradva 497 ezret könyvelhetett, a régió legnagyobb növekedését produkálta 9,8%-kal. Itt a külföldiek 224 ezret hoztak 13,6%-os növekedés mellett. A belföld mindhárom helyen javult, de ezen a téren Zalakaros maga mögé utasította Hévízt. 

Zalakaros 318 ezer éjszakával a negyedik (+3,1%). Zamárdi 178 ezer (+2,1%) éjszakával ötödik. A további sorrend Balatonszemes, Zánka, Keszthely, Tihany, Alsópáhok. Közülük Zánka és Tihany kicsit javított, Balatonszemes 4,3 százalékot, Keszthely 15,1 százalékot, Alsópáhok pedig 17,6 százalékot rontott a korábbi eredményéhez képest.


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.