Zárás alatt nyitva: Pesten, a Ferenciek terén

Sorozatunkban azokba a házakba engednek az ott lévők bepillantást, ahová ma is érkezhet, ahol most is megszállhat a vendég. Most az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél álló luxushotelben néztünk körül.

Schwindt-Kiss Andrea, a Párisi Udvar Hotel Budapest igazgatója most is reggeltől estig a házban van, elárulja, miért. 

Bár már közel egy éve a járvány miatt csökkentett számú személyzettel, és alacsony vendégszámmal dolgoznak, neki most is minden nap örömöt okoz megérkeznie reggelenként ebbe a különleges miliőbe, látni a mindig mosolygós, most is motivált kollégákat, akik legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat nap mint nap.

Pedig nincsenek könnyű helyzetben. Luxushotelt üzemeltetnek egy olyan városban, ahová gyakorlatilag tavaly március óta alig érkeznek külföldről. Márpedig ez a ház szinte teljes egészében a külföldi vendégkörre épít, a belföldről érkezők száma csekély.

Persze ők is, több más fővárosi szálláshelyhez hasonlóan, tavaly nyárra kidolgoztak és kínáltak olyan speciális csomagokat, amelyben azt üzenték a megszólított hazai vendégkörnek, hogy most páratlan lehetőség nyílik arra, kipróbálhassák és megismerjék azt az élményt, amit egy igazi luxusszálloda nyújt. Sőt, ajánlatuk a nyáron a Balatonnál néhol kissé elszabadult árakhoz képest igencsak vonzó volt, és az akció hozott is vendégeket.

Az őszi határzár óta azonban kizárólag üzleti utazókat, versenyre érkező csapatokat, egyéni sportolókat, vagy a fővárosban forgató filmes stábokat fogadhatnak. Átlagosan ez novembertől 5-10 százalékos vendégforgalmat generál.

Éttermüket, amint a korlátozások ezt lehetővé tették, ismét megnyitották, és a nyári forgalmon nagyot lendített a konyhájukat júliustól vezető új séfjük, Lutz Lajos tudása, lelkesedése és kreativitása. Ősztől belevágtak a házhoz szállításba is, de nem kis kihívás olyan topmenüsort összeállítani, ami félóra-egy órányi utazás után is ugyanolyan élvezhető, mintha helyben, asztalnál szolgálnák fel.

A 110 szobás luxusszálláshely normál időkben 150 fős személyzettel üzemel. Ez nyilván nem vonatkozik a mostani időszakra, hiszen nagyon minimális üzemmódban, csak néhány szobában fogadnak vendégeket. Időszakosan és bizonyos munkakörökben a munkaidő csökkentésére került sor, sokan elhagyták a szakmát, így a korábbi létszámnak közel a fele maradt meg. Rugalmas munkaidő gazdálkodással, továbbképzések sorával próbálják a kollégák motiváltságát megtartani.

Azt mondja Andrea, lassan ismét elkezdenek építkezni, toborozni új kollégákat, hogy mire ismét benépesítik Budapest utcáit a várost felfedező turisták, elkápráztathassa őket a Párisi Udvar páratlan szépsége, és akinek módja nyílik rá, szobát is foglalhasson a belvárosi luxusszálláshelyen.

 

 

Forrás: Turizmus Online


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.