Ács Viktória, a hivatal vezetője azt hangsúlyozta, hogy a szerelem szigete a napsütésen és a tengeren túl számos egyéb lehetőséget tartogat. A kiemelt turisztikai termékek között szerepel a konferenciaturizmus. A jelenlegi 350 létesítmény összesen 30 000 fős befogadóképességgel rendelkezik, és hamarosan megépül a második 2000 fős kongresszusi központ is a hivatal által népszerűsített déli, görögök lakta területen. Cipruson a sportturizmus egyik legnagyobb reményekkel kecsegtető ága a golf. A három 18 lyukú versenypálya mellé további 14-et építenek. Az edzőtáborozó sportolók odacsábítására kialakult támogatási rendszerrel ösztönzi a marketingszervezet a magyar utazásszervezőket is. A kerékpárutak fejlesztését bőkezűen támogatja az Európai Unió Cipruson, ma már több mint 200 kijelölt útvonalon karikázhatnak az aktív turisták. Az egészségturizmus, amely Ciprus 2010-es turisztikai stratégiájának kiemelt terméke lesz, a szolgáltatások széles spektrumát öleli fel a Thalasso-terápiától a sebészeti- és szépészeti beavatkozásokon keresztül, a diagnosztikai tesztekig. A szigeten tematikus utak mellett témaparkok is vannak, az utóbbiak köre hamarosan szórakoztató centrummal és környezetvédelmi témájú parkkal bővül. Ács Viktória többek között a vallási turizmusban lát kiaknázatlan lehetőségeket a magyar piac számára. A Trodos-hegység 10 világörökségi bizánci temploma csak néhány, a számtalan egyházi emlékhely között. Málta után pedig Ciprus is igyekszik betörni a hazai köztudatba, mint angol nyelvtanulásra alkalmas ország. Az egykori brit gyarmatnak minden lehetősége megvan erre: az angol az egyik hivatalos nyelve, éghajlata kellemes, jók a nyelviskolái és a máltaiéhoz hasonlóak az árai.
A jövő Ciprusa: vallási turizmus, golf, nyelvtanulás
Játékos vetélkedővel és wellness programmal egybekötött prezentáción ismertette meg kínálatával a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal az utazási irodákat és a szaksajtót a gödi Pólus Palace-ban.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál
A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.

Repülési élmény autista gyerekeknek
Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt
2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!
Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság
A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító
Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.

Kutyafogadó a római reptéren
A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában
Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.

Privát lakosztályok a felhők felett
Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül
Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.