A KLM bemutatta új női egyenruháját

A KLM Holland Királyi Légitársaság a múlt héten bemutatta az új női egyenruháját az amszterdami Shiphol repülőtéren egy divatbemutató keretében.

2010 áprilisától a több mint 11 000 tagú légi és földi személyzet és a KLM-nél és a KLM Cytihopper-nél szolgáló női pilóták is hordják a Mart Visser holland divattervező által tervezett új női egyenruhákat. Az új uniformis megtartotta a KLM kék színét, amit 1971 óta használnak, de teljesen új koncepció szerint készült.

Az új egyenruhába tett befektetésünkkel azt bizonyítjuk különösen most, a pénzügyi válság idején, hogy bízunk a jövőben és a KLM márkában – nyilatkozta Peter Hartman, a KLM elnök-vezérigazgatója. “Mart Visser szerint a céges egyenruha állásfoglalást képvisel a külvilág felé. A nézetei szerencsésen találkoztak a KLM kéréseivel. Csodálatos látni, hogy a hölgyek mekkora büszkeséget sugároznak az új egyenruhában” - tette hozzá a KLM vezér.

A használók kívánságainak és szükségleteinek azonosítására kiterjedt előzetes kutatást végeztek. Így az egyenruhának kényelmesnek, de fenntarthatónak is kell lennie, ugyanakkor különböző évszakokban kell hordani azt, és meg kell felelnie a KLM arculatának. Mart Visser ezekkel az információkkal felvértezve kezdett neki az alkotási folyamatnak.

Mart Visser: “Az alkotásaimmal kapcsolatban mindig azt mondom: vissza egy új tradícióhoz. A kényelem és funkcionalitás elvárásainak teljesítése mellett az alkotói stílusomat hozzáadtam a KLM pozitív hagyományaihoz, mint amilyen a KLM kék szín: nőies forma nyitott, friss és erőteljes megjelenéssel. Ezáltal a büszkeség és öröm érzetét keltjük a ruha viselőjében, ami jó hatással lesz a KLM utasaira is.”

Az utóbbi hónapokban száz KLM alkalmazott tesztelte a gyakorlatban a kreációkat. A próba rengeteg információt eredményezett, amik alapján az egyenruhát több szempontból is javították. Az utasok 2010 áprilisától találkozhatnak az új egyenruhába öltözött személyzettel. A jelenlegi egyenruhát 1990-ben mutatták be. Mart Visser a tizedik KLM egyenruhát alkotta meg, az első ruházat 1935-ös bevezetése óta. A férfi egyenruhát 2000-ben Oger divatguru tervezte újra.

Képek elérhetők a http://www.presslink.nl/KLM/ webhelyen.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.