A nagy észak-európai légi csata

A tavaly nyári szezonhoz képest 20 százalékkal bővült a kapacitás a légi forgalomban az idén Magyarország és Észak-Európa között. Hét városból hetente több mint 90 járat jön hozzánk. Malév-járat indul Koppenhágából Sármellékre, a Sterling Helsinkiből és Stockholmból is elindítja gépeit Budapestre. Az Air Baltic Vilniust köti össze Budapesttel, a SAS finnországi leánya, a Blue1 is piacra lép. A Malév felújítja oslói járatát. Kérdés, hogy ekkora kapacitásokra hosszabb távon is lesz-e kereslet.

'
Körmendy-Ékes Mária, a SAS magyarországi képviselet-vezetője:

– A Norwegian fapados társaság tavalyi megjelenése már jelentősen átrendezte a piacot Magyarországon, a hagyományos légitársaságok rovására. Az alacsony költséggel üzemelő légitársaságokkal való hatékonyabb verseny érdekében ezért több újítást vezetett be a SAS is: tavaly óta egy útra szóló jegyeket is kínálunk, és jelszavunkká vált a rugalmasság. Ennek jegyében három osztályt kínálunk európai járatainkon, a turista és a business mellett kialakítottunk egy Economy Flex elnevezésű szolgáltatást, amely nagyjából a business osztály kényelmét és flexibilitását kínálja, annál jelentősen alacsonyabb árakon. Ráadásul a különböző osztályú jegyek az oda-, illetve visszautazás során variálhatók is. A Blue1 másfajta szolgáltatást kínál: a gépeken egyosztályos a felállás, fedélzeti kiszolgálás csak külön díjért kérhető: két euróért lehet italt vagy hét euróért egy hidegtálat rendelni. A Blue1 egyébként önálló légitársaság, bár száz százalékban a SAS tulajdona. A járatok SAS-járatszámot is kapnak. A Blue1 agresszív, proaktív üzletpolitikája révén rövid idő alatt regionális szállítóból nemzetközi légitársasággá nőtte ki magát.

Szántó Regina, a Finnair magyarországi képviselet-vezetője:

– A fapadosok hatására meg fog változni a légitársasági kultúra, és meg is kell, hogy változzon. Emlékszem, amikor az első fapadosok megjelentek Magyarországon, a klasszikus szállítók képviselői csak nevettek, azt hitték, ilyen alacsony árakon nem bírják majd sokáig a versenyt. Úgy tűnik, tévedtek. Az „idősödő vállalatok” nehezen mozdulnak, de mozgósítaniuk kell a tartalékaikat. Mindenekelőtt változtatnunk kell az árstruktúrán, megjegyzem, az IATA-árakat ma már jóformán senki nem alkalmazza, rugalmasabbá kell tenni az árakat, be kell vezetni az egyirányú jegyeket, optimalizálni kell a flottát és a létszámot. A fapados modell lekövetését egyébként a Finnair is megpróbálta: létrehozta saját alacsony költségű változatát, a FlyNordicot, amely Finnországon belül, illetve Stockholm és Helsinki között közlekedik. Szerintem azonban túl soknak tűnik a beharangozott kapacitás, biztos, hogy csökkenni fog a szezonra. Ezt jelzi, hogy a Sterling eredetileg öt útvonalon akart járatokat indítani Budapestre, de végül sem a billundi, sem a göteborgi indulást nem hirdette meg.

Járatok Budapestre

2006. nyári szezon, hetente 
Sky Europe – Koppenhága 6
Wizzair – Stockholm 5, Malmö 3
Sterling – Koppenhága 6, Stockholm 6, Helsinki 2
Malév – Oslo 4, Göteborg 7, Stockholm 6, Koppenhága 13, Helsinki 9
SAS – Koppenhága 7, Stockholm 6
Blue1 – Helsinki 3
Finnair – Helsinki 7

A nagy kékség

A SAS 100 százalékos tulajdonában lévő Blue1 május 1-jén szezonális járatot indított Budapest és Helsinki között. A Blue1-gépek június 30-ig, illetve szeptember 1-jétől október 27-ig közlekednek hétfőn, szerdán és pénteken. A járat célközönségét elsősorban az egyéni, valamint a csoportos turisták jelentik. Az utasok Helsinkiből a csatlakozó járatok révén továbbutazhatnak a nagyobb finn városokba. A Blue1 17 repülőgépével Európa 25 városába közlekedik, naponta 125 járattal. Az értékesítés a SAS budapesti irodájában, az utazási irodáknál és a www.flysas. hu honlapján történik.

Viking hódító

Szerettük volna megszólaltatni a Sterling légitársaság képviselőjét is, de többszöri megkeresésünkre sem reagált, így közleményeikből gyűjtöttük össze az agresszív terjeszkedési politikát folytató, dánból izlandivá lett fapadossal kapcsolatos tudnivalókat. Jelenleg már Európa negyedik, illetve Skandinávia legnagyobb fapados társasága a tavaly a Maersk Airt is magába olvasztó Sterling, amely 2005-ben 2 725 125 utat szállított, az ülőhely-kihasználtság járatain átlagosan 77,3 százalékos volt. Jelenleg 30 Boeing 737-800-as, -700-as, illetve -500-as repülőgépből áll a flottája, központja Koppenhágában található, tulajdonosa az izlandi FL Group befektetési vállalat. A társaság ez évi célja az útvonalhálózat konszolidációja és a nyereséges üzemelés elérése. Ennek érdekében az üzleti forgalom számára fontos útvonalakon legalább napi 1-2 járatot indítanak. A közelmúltban a Sterling is megújította honlapját, így náluk is lehet szállást, bérautót vagy koncertjegyet foglalni.

'

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.