"Hosszú évek fáradságos munkája után kényszerültünk azon döntés meghozatalára, hogy utazásszervezői tevékenységünket beszüntetjük. A mai nappal (2009. június 17.) az 5 Kontinens Utazási Iroda Kft-t. az utazásszervezők nyilvántartásából hivatalból törölték. E nehéz döntésben a mindenkit sújtó gazdasági válság mellett nem kis szerepet játszott az, hogy partnereink fizetési fegyelme fellazult, így az utasaink által már befizetett előlegek igen nagy összegben nem jutottak el irodánkhoz. Most érkeztünk el arra a pontra, hogy az így keletkezett finanszírozási szakadékot személyes áldozatok árán sem tudjuk áthidalni. Döntésünk az utazási szezon kezdetén mindenkit súlyosan érint, de úgy ítéltük meg, hogy nyári programunk leállítása az egyetlen mód arra, hogy biztosítási fedezetünket ne az esetlegesen külföldön rekedt utasok hazaszállítására, hanem utasaink kártalanítására lehessen fordítani. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy egyetlen utasunk sem maradt külföldön szükséghelyzetben és bizonytalanságban. Irodánk munkatársai mindent megtesznek a kárrendezés zavartalanságának biztosítása érdekében és ehhez kérjük tisztelt utasaink és partnereink közreműködését. A törzsutasainknak és partnereinknek ezúton is köszönjük eddigi bizalmukat!" - olvasható az 5Kontinens honlapján.
A válság és a nem fizető partnerek okozták az 5Kontinens csődjét?
Jóllehet, a charterkapacitásokat idén is racionalizálta a szakma, a válság miatt úgy tűnik, mégsem eléggé. A keresletcsökkenés már a szezon elején érezteti hatását. Még az első charterjáratok indulása idején bedőlt egy nagy charteres túraszervező, az 5Kontinens. A társaság 2008-ban árbevételei alapján a 12. helyen szerepelt a kiutaztatók toplistáján.
Alaposan bevásárolt a francia-holland légi óriás csoport
Újabb 1,5 millió tonna fenntartható kerozint vásárol az Air France-KLM.
Most vigyázzon a vadakkal!
Az őszi hónapokban a legnagyobb a vadakkal ütközés veszélye.
A török légitársaság golfversenysorozata Alcsútdobozra ért
Szeptember 19-én rendezték a Pannónia Golf & Country Club pályán a Turkish Airlines World Golf Cup versenysorozat magyarországi állomását.
Október első napján kihívás lehet egy brüsszeli utazás
Legalábbis légi úton, mert sztrájkot hirdet aznapra a Brussels Airlines belga légitársaság.
Ünnepel az ibis, indul a világméretű marketingkampány
A világ legismertebb economy szállodamárkája elindította új globális kampányát.
A dunai árvíz miatt elhalasztják a budapesti autómentes hétvégét
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Járattörlések, elveszett poggyászok, információhiány
Leginkább ezek aggasztják a fiatal magyar utazókat egy friss felmérés szerint.
Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó
Mivel több utas lefilmezte, a közösségi médiában több helyen is meg lehet nézni a pillanatot, amikor a hajó összeütközött a nagy jégdarabbal.
NGM-jelentés a reptér forgalmáról
Jelentősen nőtt az eddigi számok alapján ebben az évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye.
Ünnepel a Holland Királyi Légitársaság
Kilencvenöt évvel ezelőtt nyílt meg a KLM járata Amszterdam és Budapest között.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.