2008 óta teljesen lecserélték a gépparkot, az autókat korszerű kommunikációs rendszerrel szerelték fel, amely még jobban tervezhetővé teszi a személyszállítást. A szolgáltatás mára már az egész országban elérhető és vidéken is egyre többen veszik igénybe. A szállodák és az utazási irodák számára online foglalási rendszert is kifejlesztett a társaság és a viszonteladók értékesítésének megkönnyítését szolgálja a tavaly bevezetett új fuvarszervező- és számlázórendszer, amelynek köszönhetően az irodák számára kiiktatták a jutalékszámla kiállításának fázisát. 2009. márciusában megújult a cég weboldala: szerepel rajta árkalkuláció, és az irodák számára egy affiliate szolgáltatás is. Ennek lényege, hogy az iroda felteheti holnapjára a minibusz-rendelés szolgáltatást, ahol ügyfele maga rendelhet online transzfert. Miközben az iroda munkatársai nem végeznek effektív munkát, az iroda megkapja a jutalékot minden a honlapján történt transzfer-rendelés után. A társaság illetékese, Klein Gábor a Kartago Tours szerdai katalógusbemutatóján tartott ismertetőt cégéről, és azt is kiemelte, hogy tavaly július óta már Ferihegy-Pozsony, illetve Ferihegy-Kassa, november óta pedig Ferihegy- Schwechat útvonalon is szállítanak utasokat. 2009-ban fél millióan vették igénybe szolgáltatásukat, köztük egyre több magyar ügyfél, ami az irodák munkájának köszönhető.
Affiliate szolgáltatást kínál az irodáknak az AirportShuttle-Minibusz
A ferihegyi transzfereket már 1992 óta biztosító társaság 2008 január 1-i magánosítása után komoly ráncfelvarráson esett át, és új kapcsolatokat épített és épít ki az utazási irodákkal.
Fejlesztések lesznek a Ferihegyre vezető gyorsforgalmin
Legkorábban 2026-ban indulhat a nagy jelentőségű beruházás.
Alaposan bevásárolt a francia-holland légi óriás csoport
Újabb 1,5 millió tonna fenntartható kerozint vásárol az Air France-KLM.
Most vigyázzon a vadakkal!
Az őszi hónapokban a legnagyobb a vadakkal ütközés veszélye.
A török légitársaság golfversenysorozata Alcsútdobozra ért
Szeptember 19-én rendezték a Pannónia Golf & Country Club pályán a Turkish Airlines World Golf Cup versenysorozat magyarországi állomását.
Október első napján kihívás lehet egy brüsszeli utazás
Legalábbis légi úton, mert sztrájkot hirdet aznapra a Brussels Airlines belga légitársaság.
Ünnepel az ibis, indul a világméretű marketingkampány
A világ legismertebb economy szállodamárkája elindította új globális kampányát.
A dunai árvíz miatt elhalasztják a budapesti autómentes hétvégét
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Járattörlések, elveszett poggyászok, információhiány
Leginkább ezek aggasztják a fiatal magyar utazókat egy friss felmérés szerint.
Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó
Mivel több utas lefilmezte, a közösségi médiában több helyen is meg lehet nézni a pillanatot, amikor a hajó összeütközött a nagy jégdarabbal.
NGM-jelentés a reptér forgalmáról
Jelentősen nőtt az eddigi számok alapján ebben az évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.