Amerikába vonzza a gyenge dollár a turistákat

Tavaly november 17-étől lehet vízummentesen utazni az Egyesült Államokba, az intézkedés – ami a 100 dollárba és több hetes várakozásba kerülő, sokat panaszolt eljárást váltotta fel Magyarország és további hat uniós ország esetében – gyorsabbá és egyszerűvé tette az utazást. A vízum eltörlése mellett a gyenge dollár is növeli az érdeklődést az USA iránt.

Az elektronikus utasregisztrációs rendszer (ESTA) díjmentesen, néhány perc alatt ad "zöld lámpát" a beutazni vágyó turistáknak, ami két évig korlátlan számú beutazásra érvényes. Az új rendszer - úgy tűnik - beváltotta a várakozásokat, biztonságosan működik.

Az Egyesült Államok nagykövetségétől kapott adatok szerint az elutasítások aránya világszerte kisebb 1 százaléknál. Az internetes "engedélyeztetési eljárás" jó hatással volt a magyar turizmusra, hiszen tavaly 50 ezren látogattak hazánkból az USA-ba, ami hat százalékkal múlja felül a 2007-es szintet. Idén tovább nőtt az érdeklődés: a világgazdasági válság ellenére 10 százalékos lesz a növekedés. (A magyar turisztikai csúcs 2000-ben volt, amikor 60 ezer magyar utazott az Egyesült Államokba.)

A vízum eltörlése mellett a gyenge dollár is növeli az érdeklődést az USA iránt. Az utazási irodákban ismét megjelentek az amerikai ajánlatok, a Vista például az idén ötven százalékkal több amerikai utat értékesített, mint tavaly.

A Malév közvetlen New York-i járata tavaly ősszel ugyan leállt - ezzel 2007-ben 70 ezren utaztak! -, de a Delta azóta is működteti közvetlen járatát. Ez utóbbi annyira sikeres, hogy tavaly télen annak ellenére sem szüneteltették, hogy közben a bécsi és bukaresti járatokat a téli hónapokra ideiglenesen leállították. Lapunk értesülései szerint a jövő nyártól heti hat helyett hét járatot üzemeltetnek majd. (Napi Gazdaság) 


Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.
A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain

A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain 

A Lufthansa gazdasági okokból leállítja a fedélzeti értékesítést hosszú távú járatain.
Emirates és Visit Hungary megállapodás

Emirates és Visit Hungary megállapodás 

Az Emirates légitársaság együttműködési megállapodást írt alá a Visit Hungaryvel a Magyarországra irányuló beutazó turizmus fellendítése érdekében.
A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát

A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát 

A légitársaság már közvetlenül tájékoztatta azon érintett utasait, akik a weboldalon, illetve applikáción keresztül intézték foglalásukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.