Átadták a forgalomnak az Arad–Temesvár autópályát

December 17-én átadták a forgalomnak az Arad-Temesvár autópályát, továbbá az aradi körgyűrű egyik felét, így a Nagylak felől érkező forgalom immár Aradot kikerülve tud haladni Románia belseje felé. 

Emil Boc kormányfő és Anca Boagiu közlekedési miniszter egy Dacia Duster fedélzetén tesztelte az új autópályát, amelyet ma délelőtt, ünnepélyes körülmények között adtak át a forgalomnak - számolt be az eseményről a Nyugati Jelen.

A bánáti és partiumi magyar nyelvű hírportál újságírója, Irházi János megjegyzi, hogy habár közlekedni már lehet rajta, várhatóan csak jövő júniusra készül el teljesen, a kivitelezőnek még óriási adósságai vannak, főleg a sztrádát átszelő felüljárók terén, de hiányzanak még a rendezett pihenőhelyek és egyéb, a nyugat-európai autópályákon megszokott „kellékek”.

Az autópályán a 32 km-es távon körülbelül 20 perc alatt lehet majd Temesvárra érni, a maximális sebesség egyelőre 100 km/óra. A munkálatok 135 millió euróba kerültek. Aradon a kormányfő és a miniszter a csípős, szeles időben megtekintette a körgyűrű, valamint az Arad–Nagyvárad főútvonal építését is, meghallgatta a kivitelezők beszámolóit.

Mindkét út 2012-re készül el, ennek ellenére, és főként a nagyobbik kormánypárt nyomására, a kivitelező beleegyezett, hogy megnyissák a közlekedésnek a körgyűrű egyik felét, vagyis menetirányonként 1-1 sávot.

Így aztán mától a Nagylakról érkező, Temesvár felé haladó forgalom már megmenekül a régi körgyűrűtől, és Arad bejárata előtt jobbra fordulva rá lehet hajtani a körgyűrűre, erről pedig folyamatosan haladva, az Arad–Temesvár sztrádára.

Az autópálya építése a magyar határ irányába is halad: Arad és Nagylak között már folynak a munkálatok. A magyar oldalon ugyancsak dolgoznak az M43-as folytatásán (a régészeti feltárások már megtörténtek). A tervek szerint 2013. májusában adják át a még hiányzó, Makó és Nagylak közötti szakaszt, onnantól Nyugat-Európából Temesvárig végig autópályán lehet majd autózni. Vélhetően a határon sem kell már megállnia akkor senkinek, mivel a  tervek szerint Románia jövő nyártól belép a schengeni övezetbe. (Nyugati Jelen/ turizmusonline.hu)


Járattörlések a belgiumi repülőtéren

Járattörlések a belgiumi repülőtéren 

A közlekedési vállalatok szakszervezeteinek sztrájkja miatt közlekedési fennakadások és járattörlések várhatók április 29-én.
Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen

Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen 

A Ryanair már januárban azt javasolta, hogy az EU vezessen be alkoholkorlátozást a repülőtereken – közölte a CNN.
Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat

Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat  

Az új La Dolce Vita gyártmány nyolc gondosan megtervezett útvonalon kínál művészeti élményeket, festői tájakat és gasztronómiai élményeket.
Balatoni vasútfejlesztések a láthatáron

Balatoni vasútfejlesztések a láthatáron 

Jelentős átalakulás előtt áll a Balaton északi partjának közlekedése.
A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val

A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val 

A SIA – a nagyobb légitársaságok között elsőként – együttműködésre lépett a mesterséges intelligencia szervezettel.
Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.