A rendezvényen Kapus György, az Österreich Werbung regionális igazgatója elmondta, hogy az idén augusztus végéig csupán két százalékkal csökkent Ausztriában a turisták által eltöltött vendégéjszakák száma. A magyar forgalom már jelentősebb mértékben, tíz százalékkal esett vissza. Biztató ugyanakkor, hogy volt három kiugróan jó hónap is az időszak során, és ha nem gyengül jelentősen a forint, akkor a forgalom stabilan alakulhat az év hátralevő részében. Kapus emlékeztetett arra, hogy jövőre Ausztriában rendezik meg a Kézilabda Európa Bajnokságot, és Gustav Mahler-emlékév is lesz. Jövőre stratégiát vált az ÖW, és a szokásosnál jóval kevesebb turisztikai vásáron vesznek részt, nem mennek vidéki kiállításokra. A rendezvényen bemutatta a hallgatóságnak az Esterházy hercegi birodalomról szóló, frissen megjelent könyvét a mű egyik szerzője, szerkesztője, Ifju György.
Ausztria-Klub közgyűlés
Az Ausztria-Klub legutóbbi, szerdai közgyűlésén két új tag, a TdM utazási iroda, illetve a Turizmus Trend és a Napi Turizmus kiadója, a Professional Publishing is bemutatkozott.
Alaposan bevásárolt a francia-holland légi óriás csoport
Újabb 1,5 millió tonna fenntartható kerozint vásárol az Air France-KLM.
Most vigyázzon a vadakkal!
Az őszi hónapokban a legnagyobb a vadakkal ütközés veszélye.
A török légitársaság golfversenysorozata Alcsútdobozra ért
Szeptember 19-én rendezték a Pannónia Golf & Country Club pályán a Turkish Airlines World Golf Cup versenysorozat magyarországi állomását.
Október első napján kihívás lehet egy brüsszeli utazás
Legalábbis légi úton, mert sztrájkot hirdet aznapra a Brussels Airlines belga légitársaság.
Ünnepel az ibis, indul a világméretű marketingkampány
A világ legismertebb economy szállodamárkája elindította új globális kampányát.
A dunai árvíz miatt elhalasztják a budapesti autómentes hétvégét
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Járattörlések, elveszett poggyászok, információhiány
Leginkább ezek aggasztják a fiatal magyar utazókat egy friss felmérés szerint.
Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó
Mivel több utas lefilmezte, a közösségi médiában több helyen is meg lehet nézni a pillanatot, amikor a hajó összeütközött a nagy jégdarabbal.
NGM-jelentés a reptér forgalmáról
Jelentősen nőtt az eddigi számok alapján ebben az évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye.
Ünnepel a Holland Királyi Légitársaság
Kilencvenöt évvel ezelőtt nyílt meg a KLM járata Amszterdam és Budapest között.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.