Autóbuszosok javaslatcsomagja a kkv-szektor életben tartására

Az autóbuszos kis-és középvállalkozásokat nehéz helyzetbe hozta a koronavírus járvány, valamint az arra reagáló intézkedések. Éppen ezért a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) Személyszállítási Tanácsa összeállított egy javaslatcsomagot, amelyben foglalkoznak a vállalkozások túlélésével, az újraindulással, valamint a járványhelyzet utáni időszakkal is.

Ahogy azt korábban megírtuk, a buszosok és az egész turizmus helyzete a várakozások szerint nem oldódik meg rövid időn belül, 2021 közepére talán van esély a javulásra. Addig azonban sokféleképp lehet tenni az ágazat versenyképességének megtartásáért.

Pencz Zoltán , a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete személyszállítási tanácsának elnöke szerint ez az időszak pont arra lenne jó, hogy a buszos szektor működését nehezítő közlekedési és adóügyi kérdéseket rendbe tegyék a döntéshozók, miközben figyelembe veszik a szakmai szervezetek tapasztalatait is. Meg kellene hallgatni az érdekképviseletek hosszú ideje hangoztatott javaslatait, hogy a szakma gördülékenyebben működhessen, versenyképes maradjon, és hogy a járványhelyzetből kilépve a legtöbbet lehessen kihozni az alágazatból. 

Túlélés az újraindulásig

Az MKFE szerint az idegenforgalom újraindulásáig szükség van kedvező hitel felvételi lehetőségre, de a jelenleginél jóval szélesebb kör számára kell elérhetővé tenni ezeket a forrásokat, egyeztetve erről a hitelelbírálást végző bankokkal is. Nagyon fontos a hitelmoratórium 2021 végéig történő meghosszabbítása is.

Javaslatuk szerint az autóbuszokat üzemben tartó kkv-ket be kell vonni  a közösségi közlekedésbe (helyközi, távolsági, vonatpótló járatok) azon kritériumok mentén, amelyeket az ellátásért felelős a pályázatban meghatároz. Kiemelik: a feladat ellátásához ne legyen feltétel a közszolgáltatási referencia.

Szorgalmazzáktovábbá az idei és a 2021-es műsorszórási jogdíj (Artisjus) megfizetésének eltörlését, illetve a már befizetett díj visszautalását, ahogy a 2020-as e-matricák érvényességét is meghosszabbítatná a szakmai érdekképviselet 2021. végéig. Felvetik, hogy amennyiben technikailag ez lehetséges, a vakcinák terítését és mozgó oltópontok kialakítását a buszaik közreműködésével szervezzék meg az illetékesek.

Újraindulás

Az MKFE foglalkozik az idegenforgalom újraindulásával is: új dolgozók felvételéhez és foglalkoztatásához 6-12 hónapig járulékmentességet kérnekazon működő cégek, melyek 3 üzleti évben legalább kettőből nyereségesek voltak. Ahhoz, hogy a nemzetközi versenyben a magyar autóbuszos vállalkozások ne maradjanak alul, véleményük szerint szükség leszeszközbeszerzésre, fejlesztésre fordítható kedvező kamatozású hitel folyósítására.

Az újraindulást továbbá megkönnyítené, ha a járművek forgalomból történő kivonása és visszahelyezése online platformon történhetne.

A járványhelyzet utáni időszak

Az MKFE szerint szükség van a piaci környezet tisztázása, például, hogy ugyanazon fuvarfeladatot ne lehessen több féle áfatartalommal kiszámlázni, vagy hogy a személyszállítási szolgáltatás számláján legyen kötelező feltüntetni a vállalkozás tevékenységi engedélyének számát, hogy ezáltal is ki lehessen szűrni a jogosulatlanul fuvarozókat.

Az Egyesület szorgalmazza egy olyan elektronikus felület létrehozását, amely tartalmazza a buszos vállalkozók és buszok főbb adatait (név, cím, engedélyszám, jármű-darabszám, azok rendszámai, életkora, vizsga helye és időpontja). Gyermekszállítás, határon túli program, oktatási-nevelési intézeti megrendelés esetén innen választanának a felelős szervezők.

Az MKFE törekszik egy hosszútávú megoldás kialakítása, amely magában foglalja a budapesti városnézés és a fővárosi parkolási anomáliák felszámolását, a valódi piacvédelmet és célzott ellenőrzéseket, valamint azt is, hogy a műszaki vizsgaállomásokon ne csupán ígéret, hanem valóság legyen a gyors ügyintézés.

A fent említett javaslatok megvalósítása nem, vagy alig igényel a döntéshozóktól anyagi erőforrást. A jelenlegi helyzet javítására való törekvést viszont annál inkább.


Bárki által elérhető nagysebességű internet a lett légitársaság fedélzetén

Bárki által elérhető nagysebességű internet a lett légitársaság fedélzetén 

A lett airBaltic légitársaság az első, amely ingyenesen bevezeti a SpaceX Starlink nagysebességű internetet az Airbus A220-300-as flottáján.
Előzetes kártérítés landolt a torontói repülőgép-baleset utasainál

Előzetes kártérítés landolt a torontói repülőgép-baleset utasainál  

A Delta Air Lines 30 000 amerikai dollárt (11.500.000 forint) ajánlott fel minden utasnak, aki a hétfőn Torontóban kényszerleszállást végrehajtó repülőgépen tartózkodott.
Latin-Amerikában is ott robognak a zöld buszok

Latin-Amerikában is ott robognak a zöld buszok 

A Flix erősíti jelenlétét a latin-amerikai buszpiacon.
Jól indult az év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Jól indult az év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 

Minden idők legmagasabb januári utasforgalmával indult az év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Feltűnőbb színt kapnak a szegedi villamosok

Feltűnőbb színt kapnak a szegedi villamosok 

A szürke Tram-train járatok élénk sárga színben pompáznak ezentúl.
Jön az új KRESZ?

Jön az új KRESZ? 

A 27 oldalas dokumentum célja a jelenlegi, nehezen átlátható szabályrendszer korszerűsítése és a mai közlekedési szokásokhoz igazítása.
Minden, ami eddig tudható a Torontóban landoló és átforduló gépről – VIDEÓVAL

Minden, ami eddig tudható a Torontóban landoló és átforduló gépről – VIDEÓVAL 

A baleset egy erős havazást követően történt.
Ezeket az utakat jobb, ha két napig elkerüli

Ezeket az utakat jobb, ha két napig elkerüli  

Kedden és szerdán lezárások lesznek Budapesten delegáció közlekedése miatt.
BKK: hamarosan indul a Flórián téri felüljárók felújítása

BKK: hamarosan indul a Flórián téri felüljárók felújítása 

Március elsejétől lezárják a déli hidat.
Törökország új, nagy sebességű vasúti összeköttetést indít

Törökország új, nagy sebességű vasúti összeköttetést indít 

Az új nagysebességű vonat mindössze 3 óra alatt összekapcsol két fő európai várost.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.