Az Air France járatainak húsz százalékát törölte hétfőn

Az Air France járatainak húsz százalékát volt kénytelen törölni az utolsó pillanatban hétfőn, a francia repülőtereken a légi közlekedésben dolgozók négynapos sztrájkjának első napján.

A pilóták legjelentősebb szakszervezete azt közölte, hogy a munkabeszüntetéshez a dolgozóknak több mint a fele csatlakozott.

A légi közlekedésben ugyanakkor nem voltak jelentős fennakadások. Az Air France az jelezte, hogy a nap közepéig a járatok húsz százalékát kellett törölni, de pontos számokat nem tudott közölt a légitársaság. "Nehéz megbecsülni, miután a törlések mellett egyes járatokon növeltük a kapacitásokat, és béreltünk is gépeket" - mondta az igazgatóság. A légitársaság 22 ezer e-mailt és SMS-t küldött szét utasainak, hogy értesítse őket a járattörlésekről, illetve késésekről. A széleskörű tájékoztatás mellett megkönnyítették a jegyek átváltását is, s emiatt nem alakult ki káosz egyetlen franciaországi repülőtéren sem.

A párizsi repülőtéri igazgatóság előzetesen azt közölte, hogy a hétfőre tervezett 1190 járatból 126-ot kellett törölni. Az Air France tengerentúli járatainak 85, európai célpontokra közlekedő repülőgépeinek pedig 80 százalékát tervezte hétfőn elindítani, de ezt a szakszervezetek túlságosan optimista prognózisnak ítélték. Délelőtt végül az Air France járatainak csak harmada szállt fel országszerte, a tervezett 1332 helyett 449.

A párizsi Roissy és Orly repülőtéren egész nap nyugalom volt, az igazgatóság szerint az utasok kiszolgálása "normálisan" zajlott. A 2F terminál bejárata előtt azonban napközben több száz repülőtéri alkalmazott tüntetett, és a terminál bejáratát a rohamrendőrök lezárták.

Thierry Mariani közlekedési miniszter hétfőn azt közölte, hogy a kormány végigmegy a légi közlekedésben alkalmazott sztrájkjog szabályozását célzó törvénykezési folyamaton. "Muszáj, ez olyan dolog, amit a franciák megértenek. A sztrájkjog megmarad, a sztrájkjog mindig is létezett, de az utasoknak is vannak jogaik" - mondta a miniszter az RTL rádióban.

A kötelező minimum szolgáltatás bevezetése ellen hétfőtől csütörtökig tartó munkabeszüntetés az első olyan tiltakozás, amelyben a francia légi közlekedésben dolgozók valamennyi kategóriája - pilóták, légi kísérők és a földi személyzet - közösen vesz részt. A szakszervezetek a francia nemzetgyűlés által már elfogadott törvénytervezet ellen tiltakoznak, amely a légi forgalomban sztrájkolókat arra is kötelezné, hogy részvételi szándékukat egy sztrájkban 48 órával korábban bejelentsék, s az utasokat 24 órával előre értesítsék a várható fennakadásokról. A szenátus február 15-én dönt a tervezetről.

Hasonló törvény - amely az utasokat hivatott védeni a kellemetlen meglepetésektől - több mint négy éve érvényes a francia vasúti és városi tömegközlekedésben. A légi közlekedésben dolgozók azonban a sztrájkjog csorbításaként értékelik a javaslatot.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.