Az ergonomikus nyomáseloszlás jót tesz a fenekének

Az Airbus A320-as családhoz tartozó repülőgépek 2019-re tervezett szállításától kezdve a Lufthansa Csoport utasainak kényelmét új ülések szolgálják majd a rövid és közepes távolságú útvonalakon.

Az ergonomikus nyomáseloszlásnak és a teljesen formázott üléskárpitnak köszönhetően az utasok még kényelmesebben tölthetik idejüket a fedélzeten. Az új, vízszintesen elhelyezkedő újságzseb vékonyabb háttámla kialakítását tette lehetővé. Így az utasok számára nagyobb hely áll rendelkezésre, ráadásul az utazás nem csak a repülés, hanem a kifutópályára gurulás, valamint a le- és felszállás közben is kényelmesebb lesz. Az üléstámlák dőlésszöge az utazás fenti három szakaszában korábban 12 fok volt, most viszont az ülések támlája a repülőút teljes időtartama alatt 20 fokos szögre van állítva. Az üzleti osztály utasai utazómagasságon akár 26 fokra is dönthetik a háttámlát. „Az ülés tervezésénél és kialakításánál utasaink számos visszajelzését is figyelembe vettük, és nagyon örülünk, hogy az új jellemzőknek már a projekt során ilyen pozitív fogadtatásban volt részük” – nyilatkozta Paul Estoppey, a Lufthansa Group Hub Airlines fedélzeti termékért felelős vezetője.

A Lufthansa, a SWISS és az Austrian Airlines hálózati légitársaságok most első alkalommal vezetnek be egységes üléseket a kényelmes utazás érdekében. Az utasoknak nyújtott előnyökön túl a súly és a karbantartási költségek mérséklése is fontos szempont volt a fejlesztés során. Több előzetes tárgyalás, utasteszt és minőségellenőrzés után az olasz Gevent bízták meg az ülések gyártásával. „A Geven kiváló hírnévnek örvend az iparágban, amit mi is teljes mértékben igazolunk” – hangsúlyozta Paul Estoppey. „Együttműködésünk az első naptól kezdve kiváló. A Geven rendkívüli szakértelme és kreatív támogatása komoly előnyhöz juttatta a Lufthansa Csoportot az ülés fejlesztése során.”

A Lufthansa Csoport légitársaságai egységesítik az A320-as flottát

A Lufthansa Csoport Airbus A320 gépeit a jövőben úgy fogják konfigurálni és egységesíteni, hogy szükség esetén nagyon könnyen át lehessen alakítani őket, ha átkerülnek a Lufthansa Csoport egyik légitársaságától a másikhoz. Így a csoport gyorsabban és rugalmasabban tud majd reagálni az aktuális igényekre, és könnyen, hatékonyan tudja mozgatni a gépeket és a kapacitást az egyes légitársaságok és csomópontok között. Az átalakítási és a leállási költségek is jelentősen mérséklődnek. Az egységesítés a repülőgépek és az alkatrészek beszerzése terén újabb szinergiákat eredményez. A légitársaságok márkái ettől függetlenül továbbra is külön arculattal rendelkeznek majd.

Forrás: Turizmus Online


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.