Az milyen, amikor az irányítótorony forgalmát nem a toronyból irányítják?

Átadták kedden a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. távvezérlésű toronyirányító központját. Néhány év múlva így már nemcsak a ferihegyi repülőtéren lévő toronyból, hanem a szolgálat Igló utcai irányítóterméből is képesek lesznek a szakemberek a légi forgalmat irányítani.

A feladatokat egyelőre még a repülőtéren lévő toronyból látják el, a HungaroControl központjában most átadott központot kényszerhelyzetben használják majd. A teljes átálláshoz további fejlesztésekre van szükség, amelyek már tervben vannak. Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy hét évvel ezelőtt merült fel először a távvezérlésű toronyirányítás ötlete, és a 2012. decemberi áramellátási hiba miatti másfél napos leállás után döntötték el végleg, hogy szükség van a most 34 éves ferihegyi irányítótornyot kiváltó megoldásra.

A terembe 14 kamera képét vezették be, a 360 fokos, élő képeken a radarinformációk is elérhetők, három kamera képe nagyítható és infravörös technológiával is felszerelt, így rossz látási viszonyok között is megjeleníti a gépeket. Ekkora méretű repülőtéren a világon ez az első ilyen távvezérlésű toronyirányító központ. A kivitelezéshez kanadai modellt vettek alapul, kanadai beszállítót és szakmai partnert választottak. Az 1,8 milliárd forintos beruházás során kamerákat telepítettek, felújították a radarokat, valamint összeillesztették a radarinformációkat a kameraképekkel. A ferihegyi toronyból a légiforgalmi irányítók adnak az induló gépeknek engedélyt a hajtómű indítására, majd a gurulóutakon a futópályához irányítják a gépeket, mielőtt megadnák a felszállási engedélyt. Az érkező gépek tőlük kapják meg a leszállási engedélyt és az irányítást a parkolási helyre.

A százszázalékos állami tulajdonban lévő HungaroControl 2016-ban Magyarország légterében kétszáz irányítóval az előző évihez képest mintegy 4 százalékkal több, 817 ezer repülőgépet irányított.

Forrás: MTI


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.