Az USA-Öböl légi tusa aktuális állása

Megállapodott Katar és az Egyesült Államok arról, hogy a Qatar Airways állami légitársaság a jövőben transzparensen gazdálkodik és nem közlekedtet járatokat az úgynevezett ötödik szabadságjog alatt az Egyesült Államokba.

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a Qatar Airways nagyobb átláthatóságot biztosít, nemzetközileg is elismert könyvelési technikákat vezet be és minden évben közzé fogja tenni auditált pénzügyi eredményeit. Emellett a megállapodás része az is, hogy a Qatar Airways az állami cégek és a légitársaság közti együttműködést szigorúan piaci alapokra helyezi.

Emellett a Qatar Airways kifejezte, hogy nem áll szándékában az ötödik szabadságjog alapján új járatokat indítani az Egyesült Államokba. Az ötödik szabadságjog azt jelenti, hogy a saját országból induló járatok egy közbenső megállót beiktatva repülnek, és a légitársaság mindkét szakaszra rendelkezik jegyértékesítési joggal.

A megállapodást a hírügynökség szerint Rex Tillerson amerikai külügyminiszter napokon belül bejelenti. Az amerikai légitársaságok győzelemként értékelik a Qatar Airways bejelentését. Peter Carter, a Delta Air Lines vezérigazgatója szerint ezzel megteremtődött a feltétele annak, hogy az öböl menti légitársaság is ugyanolyan játékszabályok szerint játsszon, mint az Egyesült Államok légitársaságai.   

Az öböl menti légitársaságok (Emirates, Qatar Airways, Etihad) és a három nagy amerikai légitársaság (American Airlines, Delta, United) között évek óta húzódik egy vita, amelyben a felek kölcsönösen azzal vádolták meg egymást, hogy tiltott állami támogatást kapnak és ezzel torzítják a versenyt. Amerikai becslések szerint az öböl menti cégek tíz év alatt mintegy 23 milliárd dollár szubvenciót kaptak tulajdonosuktól, az államtól.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.