Bevált utak és újdonságok a Fehérvár Travel nyári katalógusában

Február 13-án megjelent a Fehérvár Travel 2017. évi nyári katalógusa. A 192 oldalas kiadvány 130 féle társasutazást kínál 531 időpontban. 

Az eddigi évekhez hasonlóan az előző nyári katalógus valamennyi programja megtalálható a kiadványban. Természetesen újdonságok is várnak az utazni vágyókra a Fehérvár Travelnél, például újabb szicíliai körutazások (autóbusszal és repülővel), egy türingiai csillagtúra és egy teljesen új programokat kínáló svájci körutazás. Március 14-ig minden program előfoglalási kedvezménnyel foglalható.

A katalógusban van egy kis visszatekintés az elmúlt év eseményeire is: 2016 nyarán nagyszabású rendezvénnyel ünnepelték fennállásuk 20. évfordulóját. A Székesfehérvár főterén megrendezett 3 napos eseményen az érdeklődők egy kis ízelítőt kaphattak a világ népeinek zenéiből, táncaiból, gasztronómiájából, játékaiból, nevezetességeiből. Ősszel felkerültek a „Keressük a legjobb utassztorikat!” pályázatukra beérkezett, legjobbnak ítélt történetek a cég honlapjára. Év végére pedig megjelent „A világ a Fehérvár Travellel” címet viselő fotókönyvük, mely egy színvonalas válogatás utasaik beküldött fényképeiből.

A 2017-es év fontos eseménye, hogy hamarosan átadásra kerül a Fehérvár Travel autóbuszainak új telephelye, a cég flottája pedig ismét egy vadonatúj járművel bővül áprilisban, egy Neoplan Tourliner típusú autóbusszal.

Az utóbbi évek tapasztalatai alapján az egy hónapig tartó előfoglalási időszakban a katalógus árualapjának kb. kétharmada értékesítésre kerül, ilyenkor naponta sok száz foglalás érkezik, ezért csúszások előfordulhatnak a megrendelések visszaigazolásában. A Fehérvár Travel munkatársai ezúton is kérik az utazásközvetítő irodák és az utasok megértését.


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.