Budapest Airport: megdőlnek a forgalmi rekordok

A budapesti repülőtér történetében soha nem látott júniusi utasforgalmi számokkal indult a nyaralási szezon. 2011 első félévének adatai alapján úgy tűnik, a 2007-es eddigi rekord év a második helyre szorul, és ha kitart a jelenlegi fellendülés, a Budapest Airport kimagaslóan jó nyári szezonra számíthat, tudta meg a TurizmusOnline.

Minden szempontból tartós növekedési pályára állt a Liszt Ferenc repülőtér forgalma – ez derül ki a legfrissebb júniusi, valamint az idei második negyedévet összegző utasforgalmi adatokból. A Budapest Airport minden idők legerősebb júniusával kezdte a nyaralási szezont, az év hatodik hónapjának forgalma 2008 óta először lépte át a nyolcszázezres utasszámot – egészen pontosan 827 457 utas fordult meg a repülőtér termináljaiban. 

Szintén bíztatóak a 2011 második negyedévre, illetve a félévre vonatkozó összesített adatok. Idén januártól júniusig csaknem négymillió (3 990 869) utasa volt a budapesti repülőtérnek, ami szintén rekord. A forgalomnövekedés a tavalyi vulkáni hamu miatti forgalomkiesés hatásait leszámítva is 7,7 százalékos az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest, amellyel Budapest a térség élvonalába tartozik. 

A Budapestről elérhető városok közül London (mindhárom repterét beleértve) továbbra is tartja betonbiztos első helyét, júniusban csaknem 80 ezer utas indult Nagy-Britannia fővárosába. Párizst és Frankfurtot, mint a második és harmadik legnépszerűbb desztinációt pár száz főnyi különbséggel ugyanannyi (44 ezer) utas választotta. Figyelemre méltó emellett Amszterdam negyedik helye, amely alig marad le az élbolytól a havi 35 ezres forgalmával, ez azonban több mint 40 százalékos erősödés egy évvel ezelőtthöz képest. (Akkor még nem járt ide a KLM.) 

Valamennyi légitársasági szegmens hozta az idén már megszokott növekedési rátát. A hagyományos légitársaságok piaca egy év alatt 30 százalékot bővült. Különösen nagyot léptek előre az interkontinentális járatokat üzemeltető légifuvarozók: idén júniusban felével több utast szállítottak, mint egy évvel korábban – köszönhetően az idén Katar fővárosával, Dohával, valamint egy újabb New York-i járattal bővített kínálatnak. A fapados légitársaságok szegmense is tartotta stabil növekedését, ebben a hónapban több mint 8 százalékkal.

Érdekesség, hogy a magángépes terminál forgalma egy év alatt a duplájára nőtt – ez részben az EU elnökség miatti számos diplomáciai járatnak köszönhető. Emellett a magyarországi zenei fesztiválok külföldi fellépői is egyre gyakrabban érkeznek magángépeikkel Budapestre.

„Az idei eredmények elégedettségre adnak okot, különösen azért, mert a piac az általunk vártnál is jobban nőtt.” – mondta el Kam Jandu légiközlekedési igazgató, majd hozzátette: „Az utasszámok folyamatos növekedése azt mutatja, hogy az útvonalhálózatunk üzleti és szabadidős utazók számára egyaránt vonzó. Mind a hagyományos légitársaságok, mind a fapados fuvarozók, sőt, a légiáru szállítók is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, ami hozzájárult a növekedéshez. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a tendencia a következő hónapokban mindenképpen folytatódik – erre enged következtetni az a tény is, hogy idén nyárra minden eddiginél több slot-ot (légiforgalmi résidőt) igényeltek a légitársaságok a budapesti repülőtéren. A rendelkezésre álló információk szerint a téli szezon is ígéretes lesz."


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.