Csaknem 25 százalékkal nőtt a Wizz Air eredménye

Az árbevétel 921 millió euróról 24,8 százalékos emelkedéssel 1,1 milliárd euróra nőtt. Az eredmény mögött a kihasználtság és az ancillary értékesítés növekedése áll.

A társaság által szerdán, a honlapján közölt kimutatás szerint az árbevétel 921 millió euróról 24,8 százalékos emelkedéssel 1,1 milliárd euróra nőtt, az üzemi eredmény pedig 292 millió eurót tett ki, ami 27,5 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egy utaskilométerre vetített költségszint 1,6 százalékkal 3,13 euróra növekedett.

A légitársaság adózott eredménye 288,6 millió eurót tett ki az áprilistól szeptember végéig tartó időszakban, ez 24,6 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva.

A pozitív eredmények hátterében a Wizz Air elemzése szerint az áll, hogy a járatok kihasználtsága 1,7 százalékponttal 92,8 százalékra javult, a kiegészítő árbevétel pedig utasonként 1,5 euróval magasabb lett a tavalyihoz képest.

Az üzleti év első hat hónapjában a társaság 25 százalékkal 15,6 millióra növelte utasforgalmát, a járatok kihasználtsága 1,7 százalékponttal 92,8 százalékra javult, és a Wizz Airnek sikerült a gépek használatát is javítania.

Forrás: MTI


Bécs, a tökéletes tömegközlekedés példája

Bécs, a tökéletes tömegközlekedés példája 

Bécs közlekedési vállalata, 2028-ig közel 40 százalékkal növeli biztonsági szolgáltatást nyújtó munkatársainak létszámát, hogy az utasok a jövőben is zavartalanul és biztonságosan utazhassanak.
Repülőgép szárnyára menekültek az utasok – VIDEÓVAL

Repülőgép szárnyára menekültek az utasok – VIDEÓVAL 

Utasok menekültek az American Airlines egyik repülőgépének szárnyára a Denveri Nemzetközi Repülőtéren, miután annak egyik hajtóműve kigyulladt.
Március végén indul a hajózási szezon a Balatonon

Március végén indul a hajózási szezon a Balatonon 

Március 28-án indul az idei személyhajózási szezon.
airBaltic 2024-es jelentés: bevételi csúcs, a pénzügyi mérlegen van még mit javítani

airBaltic 2024-es jelentés: bevételi csúcs, a pénzügyi mérlegen van még mit javítani 

Határozott növekedést hozott bevétel tekintetében az elmúlt esztendő a lett légitársaság számára, azonban pénzügyi éve végül veszteséggel zárult.
Ellepik májusban a matuzsálem korú Mercik Szeged belvárosát

Ellepik májusban a matuzsálem korú Mercik Szeged belvárosát 

Mercedes tűzoltóautó, Helmuth Kohl kancellár autója, Michael Schumacher egy kedvenc modellje is látható lesz.
Betiltják a powerbankok használatát a légitársaságok

Betiltják a powerbankok használatát a légitársaságok 

Az utasok a legfeljebb 100 Wh teljesítményű készülékeket vihetik magukkal.
Életmentés a levegőben

Életmentés a levegőben 

Új, innovatív fedélzeti egészségügyi megoldás, amely lehetővé teszi az utasok gyors és magas színvonalú orvosi ellátását repülés közben.
Rekordösszegű beruházás az osztrák vasútnál

Rekordösszegű beruházás az osztrák vasútnál 

Az Österreichische Bundesbahnen (ÖBB) 2024-ben először lépte túl az utasforgalom az évi félmilliárdos határt.
Új járatindítások és több járatszám Debrecenben

Új járatindítások és több járatszám Debrecenben 

Tavaly áprilisban nagyobb repülőkre váltott Debrecenben a Lufthansa, most a járatszámot is növelik.
Autómentes lesz hétvégén a pesti rakpart

Autómentes lesz hétvégén a pesti rakpart 

Idén március 15-én és 16-án nyitják meg először.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.