A cég október 26-óta Celebi Ground Handling Hungary Kft. néven üzemel. Az új cég által tervezett átalakulási folyamat első jeleit az utasok a formaruhák változásán fogják leginkább érzékelni, ezen felül a Celebi csoport tagjaként a Celebi cég működési struktúráját követve a jövőben nagy hangsúlyt fektetnek a belső képzésekre. A Celebi magyarországi vállalata Atilla Korkmazoglu és Limburger Lóránt ügyvezetésével folytatja a Budapest Airport Handling Kft. által megkezdett munkát. Atilla Korkmazoglu pályafutását a Celebi Handling-nél az utaskiszolgálásban kezdte, majd értékesítési területi tapasztalatait követően kapta a lehetőséget a magyarországi cégvezetésre. Limburger Lóránt hosszú évekig a Malév földi kiszolgálási területén tevékenykedett, majd négy évig a Malév forgalmi igazgatójaként felügyelte a kiszolgálási folyamatokat. Ezt követően 2005 januárjától a Budapest Airport Zrt. Földi Kiszolgálási Igazgatóságának vezetője, majd 2005 őszétől a Budapest Airport Handling Kft. ügyvezetője lett. A török-magyar együttműködés első jelentős eredménye és kihívása a Lufthansa légitársaság kiszolgálási feladatainak ellátása lesz, amelyet 2007 elejétől biztosít a cég.
Egy hónapja Ferihegyen a Celebi Ground Handling Hungary
A Budapest Airport Handling (BAH) Kft. értékesítésével október vége óta a török Celebi Ground Handling Inc. látja el a földi kiszolgálást Ferihegyen.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál
A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.

Repülési élmény autista gyerekeknek
Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt
2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!
Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság
A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító
Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.

Kutyafogadó a római reptéren
A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában
Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.

Privát lakosztályok a felhők felett
Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül
Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.