Elégedett lehet a BAHART

A személyhajók 857 ezer utast szállítottak, amely az előző évi rekord eredményt is 19 százalékkal haladja meg. A kompok fedélzetén pedig 1 millió 380 ezer utazót köszönthettek ez idáig, ami mintegy 27 ezerrel több, mint tavaly ilyenkor. Az év végéig pedig várhatóan a 2023. évi 1,4 milliós rekord is megdőlhet majd.

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kiemelkedő eredményei részben a települések között közlekedő menetrendi hajóknak köszönhető, amelyek 617 ezer utast szállítottak az idei szezonban. A legkedveltebb járatok 2024-ben is a Fonyód-Badacsony, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalak voltak, amelyeken az új katamaránok, Tomaj és Balaton is közlekedtek.

A több mint hatmilliárd forintos támogatásából megépített és idén márciusban átadott két-két új komp és katamarán a teljes szezon alatt rendkívül népszerű volt az utasok körében. Jól mutatja ezt, hogy a Fonyód-Badacsony útvonalon idén már közel 250 ezren utaztak, ami az előző évhez viszonyítva 20 százalékos növekedést jelent. Míg a legtöbb utast, szám szerint 140 ezret a Fonyód és Badacsony között közlekedő új Tomaj katamarán szállította a két part között.


Fotó: Bahart

A sikerekhez hozzájárultak a séta és nosztalgiahajók is, amelyekre összesen 195 ezer utas váltott jegyet, 50 ezerrel több, mint tavaly. A legnépszerűbb sétahajós, naplementés kikötők Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi voltak, míg a nosztalgiahajók közül a Helka, a Jókai és Kelén fedélzetéről gyönyörködtek leginkább az utasok a Balatonban. A bulihajókra Balatonbogláron és Révfülöpön, Siófokon, valamint Fonyódon és Badacsonyban szálltak fel a legtöbben, míg a gyerekhajók Keszthelyen, Balatonmáriafürdőn és Balatonlellén vonzották a legtöbb utast.

A programhajókra összesen 29 ezren váltottak jegyet, a rendezvényhajókon pedig 14 ezer fő utazott idén.

Továbbra is folyamatosan nő a Balaton környéki aktív turisták száma, amit igazol az is, hogy idén a tavalyinál is 6%-kal több, mintegy 175 ezer kerékpárt szállítottak a BAHART hajóin.


Fotó: Bahart

Egyre inkább teret hódít az online és automata jegyértékesítés is. Míg tavaly 69 ezer alkalommal vették igénybe a BAHART online jegyértékesítő felületének szolgáltatásait, idén 25 százalékkal többen 86 ezren vásároltak maguknak így jegyet. Mellettük pedig további 74 ezer utas használta a kikötőkben elhelyezett jegyárusító automatákat.

A tavalyi sikereknek köszönhetően az október 26-án kezdődő őszi szünet alatt Siófok, Balatonfüred és Keszthely kikötőiben még minden nap sétahajózásra várják az új és klasszikus nosztalgiahajók az utasokat, míg hétvégente és az ünnepnapokon menetrendi hajók indulnak Fonyód-Badacsony, illetve Siófok-Balatonfüred-Tihany között. Mindezek mellett a népszerű települési eseményekhez és ünnepnapokhoz is kapcsolódnak programok, így október 26-án Halloween gyerekhajó indul Siófokról és Balatonfüredről, míg november 9-én a XXII. Gardália Napok alkalmából indul sétahajó-járat Tihanyból. A kompok pedig 30 percenként közlekednek az őszi szünetben a két part között.

 

 


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.