Életképes repülőterek

Tervezésre és összefogásra van szükség ahhoz, hogy Magyarország repülőterei életképesek maradjanak, hogy hazánk végleg megszűnjön „egy repteres ország” lenni - hangzott el pénteken, a budapesti Utazás2010 vásáron megrendezésre került, a hazai repülőterek lehetőségeit tárgyaló konferecián.

Persze ügyelni kell arra, nehogy újból átessünk a ló túloldalára - figyelmeztetett Dr. Richter Richárd a hamarosan új életre kelő sármelléki repülőtér üzletfejlesztési igazgatója utalva arra a még ma is tapasztalható tendeciára, amikor egykori, minden infrastruktúrájuktól megfosztott, a puszta közepén lévő katonai repülőterekre álmodtak óriási projekteket befektetők és helyi politikusok. (Lásd: Turizmus Trend 2009/09, Vidéki repülőterek)

A sokszor minden realitást nélkülöző elképzelések nagyszámú előfordulásában szerepet játszik a politika, a konkrét légiközlekedési koncepció hiánya, a minisztérium illetékeseinek témára vonatkozó, esetenként hiányos ismeretei - vélték a konferencia meghívott előadói.

Arra a kérdésre reagálva, hogy hazánkban hány nagy nemzetközi repülőtér működése lenne indokolt Kam Jandu, a Budapest Airport (BA) légiközlekedési igazgatója úgy reagált: ezt nehéz megválaszolni, mindenestre együttműködés, illetve az állam és a turizmus résztvevőinek egységes támogatására van szükség a repülőterek megfelelő üzemeltetéséhez.

Richter Richárd csakúgy, mint Farkas András a debreceni Airport Debrecen (AD) ügyvezető igazgatója úgy véli Magyarországon a mai utazási szokások alapján 3 nagy repülőtér léte indokolt. Farkas hozzátette: már az 1990-es évek elején szól volt egy három repülőteres elképzelésről. A három nagy repülőtér esetében fontos, hogy uticéljaik között ne legyenek átfedések - fejtette ki Farkas András.

A 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő AD határon átnyúló vonzáskörzetében mintegy másfél millió ember él. Az AD a korábbi sikertelen privatizációt követően ismét befektetőkre vár, de ezúttal sokkal körültekintőbben kell a megfelelő üzletfelet kiválasztani - mondta el Farkas András. Az AD-nek addig kell megindulnia fölfelé, amíg a szomszédos Nagyvárad komolyabb fejlesztésbe nem kezd. Ha Debrecen addig nem mozdul, elvesztheti régiós kulcsszerepét - tette hozzá Farkas.

Az idén tetszhalálából feltámadó sármelléki Fly Balaton (FB) óvatos tervezése szerint 2010-ben 32 400 utassal számol. Az elmúlt időszak nehézségei miatt fejlesztéseivel másfél éves késében lévő FB idén nem számíthat a turisztikai szolgáltatók támogatására. De legalábbis jól jönne a szolgáltatók, partnerek együttműködése, kellő garanciákkal történő összefogása, hogy az FB egész éves repülőtérré váljon.


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.