Elköltözött a szolnoki menetjegyiroda

A MÁV-START Zrt. szolnoki menetjegyirodája szeptembertől új helyre, a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata által működtetett Ügyfélközpontba költözött.

A MÁV-START Zrt. is részt vesz a szolnoki „Szolgáltató Város” minta projektben, melynek köszönhetően a városban működő nagyobb szolgáltató vállalatok emberközpontú, ügyfélbarát helyen kínálják szolgáltatásaikat és fogadják ügyfeleiket.

Az Ügyfélközpontban (Szolnok, Kossuth Lajos tér 9. szám alatti Városházán) az utasok a vasúti szolgáltatások mellett tájékozódhatnak és intézhetik ügyeiket a jelen lévő többi szolgáltatónál is.

Az új menetjegyiroda az utasok hatékony kiszolgálása érdekében ügyfélhívó rendszerrel ellátott, míg a gyermekek számára játszósarkot alakítottak ki. 

Az utasok az irodában többek között megválthatják belföldi- illetve nemzetközi menetjegyeiket, belföldi és nemzetközi utazási és menetrendi információt kaphatnak, megrendelhetik csoportos utazásaik menetjegyeit és az utazásaikhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat. Továbbá, a személyszállító vasúttársaság a START-Klub kártya család, különvonatok, különkocsik, diák-charter vonatok megrendelése esetén is áll az utazóközönség rendelkezésére.

Az iroda hétfőn, kedden, csütörtökön 8:00 - 16:00 óra, szerdán 8:00 – 20:00 óra között, pénteken pedig 8:00 – 13:00 óráig tart nyitva.


Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.