Emelt szintű turistaosztály, óriásgépek és globális partnerség

Szeptember elsejétől Melles Botondot nevezték ki az AIR FRANCEKLM légitársaság magyarországi igazgatójává. Melles elődje, Marion Gentelet az Air France párizsi központjában folytatja. Melles 2005- ben kezdte pályafutását a légitársaságnál, a közép-európai hűségprogramokért felelős vezetőként. Egy évvel később regionális marketing és kommunikációs vezetővé nevezték ki. Melles feladata a teljes mértékben integrált magyarországi AIR FRANCE–KLM-csapat irányítása. Közvetlen felettese Philippe Maudet, az AIR FRANCE–KLM közép- európai vezérigazgatója. A fiatal szakembert terveiről kérdeztük.

ttrend • Nehéz időkben kapta megbízatását. Milyennek látja a piaci helyzetet?

Enyhül a krízis, de még nem merjük kimondani, hogy itt van a trendforduló. Sajnos a tavalyi év alatt teljesítünk, ami nem meglepetés a jelenlegi helyzetben. A nyár erős volt, mint mindig, a szeptember-október ébredezik, de rejtély, hogy mit hoz a novembertől februárig tartó hagyományosan gyengébb időszak. Fő fókuszunk a hosszú távú járatokon van, de a két Európán belüli pont közötti járataink is profitot hoznak. Már két számjegyű az online foglalásaink aránya, és dinamikus fejlődést tapasztalunk e téren, de döntő mértékben az utazási irodák adják el a jegyeket járatainkra. A jövőt tekintve fontos számunkra, hogy a Malév helyzete stabil legyen, folytatódjon a velük kialakult jó együttműködés. Ők repülik a Budapest–Amszterdam útvonalat. A téli menetrendben napi négy járat lesz Amszterdamba, míg Párizsba a jelenlegi hat (három Malév-code-share, három Air France) helyett öt közlekedik majd. A kapacitás ennek ellenére sem csökken tavaly télhez képest, mivel télire az Airbus A319-esek mellett egy A320-as is közlekedni fog az utóbbi útvonalon. Nehéz időszak várható, ezt a telet túl kell élni!

ttrend • Érinti-e Önöket a Sky Europe csődje?

Némi pluszforgalmat jelent a tavalyi kivonulásuk. Alapvetően a kis- és középvállalkozások körében éreztük veszélyesnek a Sky Europe üzleti politikáját. A Sky Europe olyannyira odafigyelt erre a szegmensre, hogy kisvállalkozói corporate-programot indított Ausztriában, illetve Csehországban. Jelenleg egyetlen közvetlen fapados versenytársunk akad, mégpedig a párizsi útvonalon az Easyjet személyében. Az ő menetrendjük napi egy rotációval azonban korántsem versenyképes az üzleti célból utazó közönség számára.

ttrend • Tudnak-e még faragni a költségeken?

November végén érkezik meg Párizsba az első Airbus A380-asunk, amely november 23-tól közlekedik Párizs és New York között. Az első járathoz kapcsolódva indítottunk egy online minisite-ot, ahol 380 jegyet árverezünk el jótékonysági céllal. A tél folyamán aztán még két óriásgépet veszünk át, a következő célállomások Dubai, Tokió, illetve Johannesburg lesznek, immáron 4 modellt üzemeltetve a 2010- es tavaszi menetrendben. Egyébként tartjuk az eredeti tervet: mind a tizenkét megrendelt A380-asra igényt tartunk. Ez sokkal több, mint pr-lehetőség, a zaj és CO2 kibocsátás jelentős csökkentése mellett komoly költségcsökkentést is jelent, mivel az A380-as utasonként 3 liter üzemanyagot használ fel 100 kilométerenként. Akár 20%-kal kevesebb üzemanyagot használ fel, mint a mai repülőgépek többsége. És ha már költségcsökkentésről beszélünk: Európában lecseréljük a Fokkereket, brazil Embraer típusú gépekre, melyeknek olcsóbb az üzemeltetése.

ttrend • Milyen újdonságokkal próbálják megnyerni az utasokat?

Szeptember közepén indult egy világpremierünk, egy új osztály a hosszú távú járatokon, a premier voyageur. Véleményem szerint ez egy fantasztikus termék, amely segíthet megtalálni a kivezető utat a válságból. Mivel az üzleti forgalom jelentős része áttevődött a turistaosztályra, mi ezzel az új termékünkkel komfortérzetet kínálunk versenyképes áron. Egy jellemző ár: a Budapest- New York útvonal már 204 000 forint + taxtól foglalható a Premium Voyageur osztályon. Itt 97 centiméteres lábhely jut az utasoknak, 123 fokban dönthető, B/E Aerospace kagylóülések, saját 26 cm-es ámérőjű szórakoztató rendszerrel, tiszta gyapjú takaró, párna, ellenben a francia pezsgő mellett turistaosztályos fedélzeti ellátás várja őket. A Premium Voyageur osztály októbertől a Párizs-New York útvonalon debütál, november közepétől tokiói utasaink is kipróbálhatják. Az év végétől Bejrút, Szingapúr, a jövő év elejétől pedig Peking és Hong Kong felé is forgalomba állítunk Premium Voyageur osztályú járatokat. 2010. végétől a teljes Air France tengerentúli hálózaton elérhető lesz, amiket Boeing 777, Airbus A340 és A330 típusú repülőgépek szolgálnak ki.

Egyébként bízom benne, hogy a business classnak a hosszú távú járatokon újra szélesebb közönsége lesz, csak a mostani válságot kell átvészelni.

ttrend • Mit szól ahhoz, hogy a Lufthansa a közelmúltban megkapta az engedélyt az Austrian felvásárlására?

Eddig az utasszám alapján mi voltunk az első számú légitársaság Európában, ezzel az LHcsoport vette át a vezetést. Komoly benchmark számunkra a Lufthansa, de meglepett minket, hogy az Austrian felvásárlására áldását adta az európai versenyhivatal. Magyarországon erősíteni kívánjuk harmadik helyünket a piacon. Globálisan az együttműködésben hiszünk: a KLM sikeres kooperációja a Northwesttel és a Kenya Airways-zel, és az Air France – Delta észak-atlanti együttműködés erre a bizonyíték, a recept működőképesnek bizonyult. Ennek révén első számúak leszünk az Észak- és Közép-Amerika felé irányuló forgalomban. Interkontinentális viszonylatban ez a térség és Ázsia marad a fő fókuszunk. Ázsiában is további hosszú távú stratégiai partnerkapcsolatokat építünk ki.

Árbevételben világelsők

Az Air France-KLM vállalatcsoport évente 75 millió utast szállít 244 desztinációba, 621 repülőgéppel. A 2008–09-es adatok alapján a csoport világelső 23 milliárd eurót meghaladó árbevételével.

 


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.