Európai Bíróság előtt a pórul járt magyar utasok ügye

Milliárdokba kerülhet az államnak, hogy az utazási irodákkal kapcsolatos jogi szabályozás nem garantálja az utazások árának teljes megtérülését csőd esetén, miközben egy uniós irányelv ezt írja elő, írja a NOL.hu. 

Egy most zajló per kapcsán megnyílhat az igényérvényesítés lehetősége azok előtt, akik az elmúlt öt évben jártak pórul. A per, amely most kezdődik az Európai Bíróságon, 32 magyar károsult keresete alapján indult, akik nem elégszenek meg a magyarázattal, hogy a csődbe ment utazási iroda vagyoni biztosítéka nem fedezi az általuk befizetett, de a csőd miatt már meg nem valósult utazás árának teljes visszafizetését. Úgy vélik, kárukban döntő szerepe van a magyar jogalkotás hiányosságainak, ezért Luxemburgban keresik igazukat. Bár a témában a magyar államnak ez az első bírósági ügye, Németország és Ausztria már megjárta a jogi fórumot – alperesként. 

Uniós rendelet mondja ki: az utazási irodáknak olyan mértékű vagyoni biztosítékot kell adniuk, amely elég a külföldre utazók hazajuttatására és a befizetett részvételi díjak teljes visszatérítésére. A magyar államnak is ilyen szabályozást kellett volna kialakítania, nálunk azonban még mindig az az 1996-os szabályozás van érvényben, amely az utazási irodák korábbi forgalmához köti a pénzügyi biztosíték összegét, és komoly mozgásteret enged a cégeknek, idézi a lap a 32 magyar ügyét felvállaló Salamon András ügyvédet.

Az Európai Bíróságnak két kérdésben kell döntenie. Megfelelő védelmet biztosított-e a magyar állam az utasnak az iroda fizetésképtelensége esetén, illetve ha a jogsértés megállapítható, akkor a mulasztás „elég komoly-e” ahhoz, hogy a kártérítési felelősséget is megállapítsák az állammal szemben. Az állam ugyanis csak akkor kötelezhető kártérítésre ilyen ügyekben, ha az ügy sokakat érint, a jogszabályt pedig azóta sem javították ki.

A Népszabadság teljes írását a linken olvashatják >>>>

Forrás: Népszabadság


Járattörlések a belgiumi repülőtéren

Járattörlések a belgiumi repülőtéren 

A közlekedési vállalatok szakszervezeteinek sztrájkja miatt közlekedési fennakadások és járattörlések várhatók április 29-én.
Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen

Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen 

A Ryanair már januárban azt javasolta, hogy az EU vezessen be alkoholkorlátozást a repülőtereken – közölte a CNN.
Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat

Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat  

Az új La Dolce Vita gyártmány nyolc gondosan megtervezett útvonalon kínál művészeti élményeket, festői tájakat és gasztronómiai élményeket.
Balatoni vasútfejlesztések a láthatáron

Balatoni vasútfejlesztések a láthatáron 

Jelentős átalakulás előtt áll a Balaton északi partjának közlekedése.
A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val

A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val 

A SIA – a nagyobb légitársaságok között elsőként – együttműködésre lépett a mesterséges intelligencia szervezettel.
Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.