Felgyorsult a villamosközlekedés a Nagykörúton

Februártól napi félmillió utas közlekedését teszi gyorsabbá és kiszámíthatóbbá a BKK irányításával megvalósult közösségi közlekedési fejlesztés a Nagykörúton, melynek nyomán 2 perccel rövidül a 4-6-os villamos menetideje. A forgalomtechnikai fejlesztésekből, elsősorban a lámpák villamosbarátra hangolásából álló, több mint 44 millió Ft összköltséggel megvalósult beruházás – amelyből 40 millió forint európai uniós támogatás – közvetlen célja, hogy javítsa a közösségi közlekedés versenyképességét az egyéni közlekedéssel szemben. A villamosok sűrűbben (csúcsidőben óránként 28 helyett 30 alkalommal), és egyenletesebben is közlekednek majd a Nagykörúton februártól, közölte lapunkkal a BKK.

A Budapest Főváros Önkormányzata, mint projektgazda megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) projektirányításával megvalósult a „Budapest Főváros – Nagykörúti előnyben részesítés” (KMOP-2.3.1/B-08-2009-0007) projekt eredményeként 2-3 perccel rövidül a menetidő a 4-6-os villamosok vonalán. A kivitelezési munkák 2011. november 15-én befejeződtek, de a végleges üzemeltetés csak többszöri, alapos próbaüzem lefolytatása után, 2012. február 1-jétől - folyamatos felügyelet mellett – kezdődhet, ami együtt jár egy új, a jelzőlámpa programokhoz illeszkedő menetrend elkészítésével is.

A villamosvonal optimális kihasználását eddig gátolták a nem megfelelően beállított közlekedési lámpaciklusok, a szerelvények nem tudták tartani az optimális sebességet és a követési időt, így gyakran előfordult, hogy a megállókban az egyik szerelvény utolérte a másikat. A lámpahangolás eddig az autókhoz igazodott, mostantól a villamosok haladásához és megállóhelyi várakozásához igazodik majd a lámpaprogram, tekintettel arra, hogy a Nagykörúton utazók túlnyomó többsége a villamosokat használja. A projekt keretében 52 db jelzőlámpa központi programozását és 16 db közlekedési csomópont fejlesztését végezzük el, a kivitelező Siemens segítségével. A Nagykörút vonalán 68 db csatlakozó, keresztirányú csomópontban is szükség volt a jelenlegi programok módosítására. Eddig a 4-6-os villamos szerelvényei leggyakrabban csak 90 másodpercentként indulhattak, a beruházásnak köszönhetően azonban akár 60 másodpercenként is követhetik egymást anélkül, hogy a megállóban feltorlódnának, ráadásul az optimális kihasználásnak köszönhetően az eddigi, átlagos 32 perces menetidő akár 28-30 percre is csökkenhet. A projekt keretében új, radaros bejelentkezők létesültek a villamosok számára, és a megfelelő indítási időpontok biztosítása érdekében ún. indítójelzők kerültek felszerelésre a végállomásokon. Változott néhány kereszteződés forgalmi rendje is: az Üllői út – Ferenc körút kereszteződésben a kifelé tartó belső sáv, egyenes illetve balra kanyarodó pályává alakult, így már 3 sávon tudnak az autósok kifelé haladni. A Nyugati téren, a Szent István körútról a Váci útra balra kanyarodó irány esetén forgalomtechnikai korrekciót végeztünk, így a csomópont előtt keletkező sorok nem akadályozzák az autóbuszok és az egyenesen továbbhaladók közlekedését.

A fejlesztésnek köszönhetően a villamosok utasai gyorsabban érik el úticéljukat, a BKK és a BKV pedig változatlan számú villamossal sűrűbben közlekedtetheti a 4-6-os villamosokat. A februártól életbe lépő menetrend éppen ezért csúcsidőben óránként 28 helyett 30-szor érkezik majd villamos a körúti megállókba, ráadásul az eddigieknél sokkal egyenletesebben, hiszen a 90 másodperces ciklusokban sokszor, bármilyen kisebb késés esetén rendkívül egyenetlenül érkeztek a villamosok. Ezek a hatások lényegesen mérséklődnek és a villamosok nem csak sűrűbben, hanem egyenletesebben is közlekednek majd a fejlesztés eredményeként februártól.


Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.
Mesél a török légitársaság

Mesél a török légitársaság  

Érkezik a Turkish Airlines Podcast második évada.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.