Feljelentést tett a Malév felszámolása ügyében az LMP

Csődbüntett, csalás valamint hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a Malév felszámolása kapcsán az LMP.

Az LMP szerdán ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Malév felszámolásának ügyében - közölte egy budapesti, a Teve utcai rendőrszékház előtt tartott sajtótájékoztatón Scheiring Gábor képviselő.

Az ellenzéki párt gyanúja szerint a légitársaság felszámolásakor csődbűntett, csalás, valamint hűtlen, illetve hanyag kezelés valósulhatott meg. Scheiring Gábor úgy fogalmazott: bár a feljelentést ismeretlen tettes ellen tették, véleményük szerint az ügyben a cég vezetése, illetve az államot mint tulajdonost képviselő kormányzati szervek lehetnek érintettek.

A Malév búcsúztatása a repülőtéren

A politikai felelősség pedig egyértelműen a kormányé, így azt Orbán Viktor kormányfőnek kell viselnie - tette hozzá. Scheiring Gábor kifejtette: már akkor jó eséllyel lehetett tudni, hogy a Malév fizetésképtelenné válik és felszámolás elé néz, amikor az EU elmarasztalta a magyar államot a cégnek nyújtott versenyellenes támogatások miatt. Ennek ellenére az ésszerű gazdálkodás elveivel ellentétben tovább folytatták a veszteséges tevékenységet, ami az LMP szerint kimeríti a csődbűntett gyanúját - tette hozzá. A vélelmezett csalásra áttérve megjegyezte, hogy az uniós döntést követően a Malév továbbra is értékesített repülőjegyeket, amivel megkárosították a vásárlókat.

Már korábban is látszott, hogy a Malév gazdálkodása fenntarthatatlan és új üzleti tervre van szükség, de az Orbán-kormány két éven keresztül nem készítette el azt - folytatta a képviselő, aki szerint ez minimum hanyag kezelésnek számít, de "felmerül az is, hogy célzott volt a Malév csődbe juttatása". Ez utóbbi pedig felveti a hűtlen kezelés gyanúját - jelentette ki. Megjegyezte azt is, hogy a bíróság a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki a felszámolás lebonyolítására, ugyanakkor "érthetetlen módon képbe került Varga Jenő, mint felszámolóbiztos".

Schiffer András emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlésben az LMP azt az álláspontot képviselte: nem lehet a történetet pusztán 2002 májusában elkezdeni és 2010 májusában befejezni. Hozzátette, pártjukat érdekelte, hogy az elmúlt években hogyan távozhattak vezetők százmillió forintokkal a Malévtól, miközben a cég kilencmilliárd forinttal tartozik a munkavállalóinak.

Arra is kitért, hogy miközben a cég a beszállítóinak is tartozik, közvetve a magyar állam is vagyont veszített, mert elértéktelenedetek a leszállási jogok. A képviselő azt mondta, választ akarnak kapni arra, hogy az állam miért nem viselt felelősséget a munkavállalókért és miért nem érdekelte a beszállítóként dolgozó hazai kis- és közepes vállalkozások sorsa.

Az, ahogyan a vagyonvesztés elérte a Malévot, tovább táplálja a gyanút, hogy ez "nem pusztán a hülyeség eredménye", hanem egy nagyon tudatos folyamaté, mert "Magyarországon már elég régóta az oligarchák kormányoznak - jelentette ki. Hozzátette: "Varga Jenő személye pontosan mutatja azt, hogy a különböző színezetű oligarchák valahol a felhők mögött összeérnek", mert - véleménye szerint - a Malév mélyrepülése 2002 előtt kezdődött, 2010 és 2012 között pedig a jelenlegi kormányt terheli a felelősség a történtekért.


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.