Mantei szerint az innováció a legfontosabb, de számos konkrét lépés is történt a francia turizmus versenyképességének megőrzése érdekében. Az utóbbi két évben bevezették például az ötcsillagos minősítést a szállodák számára, mivel meglepő módon ilyen minősítés nem volt korábban Franciaországban. A szolgáltatási színvonal javítását szolgálta két évvel ezelőtt a turisztikai marketinggel foglalkozó Maison de la France átalakítása Atout Franca-szá, tevékenységeinek körét pedig kibővítették a turizmusfejlesztéssel. Az Atout France feladata lett az utazási irodák regisztrálása is, korábban az irodáknak nem kellett regisztrálniuk magukat. Megállapodást kötött a közelmúltban a turizmusért, valamint a kultúráért felelős minisztérium, ennek értelmében számos kulturális emlék nyílik meg a látogatók előtt, fogadásokat, konferenciákat rendezhetnek bennük ezentúl. Mantei végezetül kiemelte, hogy bar a válság alig érintette a francia nemzeti össztermék 7%-at adó turizmust (1-2%-os volt csupán tavaly a visszaesés), fel kell készülni arra, hogy a következő 10 év során teljesen átalakulnak a küldőpiacok, egyre fontosabbá válik például India és Brazília. Csupán az incentive turizmusban volt jelentős, 20%-os a visszaesés. Christian Estrosi, Nizza polgármester-helyettese, ipari miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy folyamatosan növelik a városban a zöldterület nagyságát, az év végén elektromos autókat állítanak forgalomba, valamint turistavárossá nyilvánították hivatalosan is Nizzát, így vasárnap is nyitva lehetnek az üzletek.
Franciaország nem ülhet a babérjain
Az idén ötödik alkalommal megrendezett Rendez-vous en France beutaztató vásáron Nizzában Christian Mantei, a francia turisztikai marketingért és immár két éve a turisztikai befektetésekért is felelős szervezet, az Atout France vezérigazgatója kijelentette, hogy hiába világelső Franciaország a turizmusban, nem ülhetnek a babérjaikon, mert az ország évek óta veszít piaci részesedéséből.
Fejlesztések lesznek a Ferihegyre vezető gyorsforgalmin
Legkorábban 2026-ban indulhat a nagy jelentőségű beruházás.
Alaposan bevásárolt a francia-holland légi óriás csoport
Újabb 1,5 millió tonna fenntartható kerozint vásárol az Air France-KLM.
Most vigyázzon a vadakkal!
Az őszi hónapokban a legnagyobb a vadakkal ütközés veszélye.
A török légitársaság golfversenysorozata Alcsútdobozra ért
Szeptember 19-én rendezték a Pannónia Golf & Country Club pályán a Turkish Airlines World Golf Cup versenysorozat magyarországi állomását.
Október első napján kihívás lehet egy brüsszeli utazás
Legalábbis légi úton, mert sztrájkot hirdet aznapra a Brussels Airlines belga légitársaság.
Ünnepel az ibis, indul a világméretű marketingkampány
A világ legismertebb economy szállodamárkája elindította új globális kampányát.
A dunai árvíz miatt elhalasztják a budapesti autómentes hétvégét
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Járattörlések, elveszett poggyászok, információhiány
Leginkább ezek aggasztják a fiatal magyar utazókat egy friss felmérés szerint.
Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó
Mivel több utas lefilmezte, a közösségi médiában több helyen is meg lehet nézni a pillanatot, amikor a hajó összeütközött a nagy jégdarabbal.
NGM-jelentés a reptér forgalmáról
Jelentősen nőtt az eddigi számok alapján ebben az évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.