Három éve karbonsemleges a Budapest Airport

A Budapest Airport harmadszor is megkapta az ACI karbonsemleges minősítését; ezzel a budapesti repülőtér továbbra is tagja azon repülőterek elit klubjának, amelyek fenntartható módon, a működésük során keletkező szén-dioxid kibocsátást teljes mértékben ellensúlyozzák. Ezt a minősítést a kelet-közép európai régióban csak a budapesti légikikötő birtokolja.

A Budapest Airport - Kelet-Közép-Európában elsőként – először 2018-ban szerezte meg az ACI karbonsemleges minősítését, amelyet 2019-ben meghosszabbított, 2020-ban pedig immár harmadik éve töretlenül fenntart. A vállalat az Európai Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI Europe) által szervezett Légiközlekedési Fenntarthatósági Csúcstalálkozón vette át csütörtökön a harmadik karbon-akkreditációs tanúsítást. Ez a rangos nemzetközi elismerés azt jelenti, hogy a vállalat – a repülőtéren működő partnerekkel közösen – folyamatosan egyensúlyban tartja az energiatermelést és felhasználást, teljes mértékben ellensúlyozva a szén-dioxid kibocsátást. Ezt részben következetes környezetvédelmi stratégiával, részben pedig a fennmaradó kibocsátás kiegyenlítésével éri el.

A Budapest Airport a tavalyi évben csatlakozott a NetZero by 2050 elnevezésű kezdeményezéshez is, amelynek keretében vállalja, hogy nullára csökkenti a repülőtér működéséből eredő szén-dioxid kibocsátását. A Budapest Airport ambiciózus terve, hogy egy átfogó fenntarthatósági stratégia segítségével a vállalt határidő előtt, már 2030-ra elérje a szén-dioxid kibocsátásmentes működést. A Budapest Airport a karbonsemlegesség fenntartásához egy sor környezetvédelmi és energiaoptimalizálási lépést tett. A repülőtér üzemeltető 2015-ben alapította meg a Greenairport programot, amelynek keretében a repülőtéren működő partnerekkel, vállalatokkal és hatóságokkal közösen dolgozik a Liszt Ferenc Repülőtér fenntarthatósági tervein. Ennek eredményeképp – habár az utasszám öt év alatt 64%-kal emelkedett - az egy utasra jutó szén-dioxid kibocsátás az elmúlt 5 évben közel 50%-kal csökkent. Környezetvédelmi programja részként a repülőtér üzemeltető korszerűsítette a terminálok és a kiszolgáló létesítmények légtechnikai- és klímaberendezéseit. Számos repülőtéri épület kapott korszerű hőszigetelést, és megújultak a fűtés- és melegvíz ellátó rendszerek is. A vezetékek hatékonyabb szigetelésével csökkent a hőveszteség, amelynek köszönhetően évi 170 ezer köbméter földgáz felhasználása takarítható meg - összehasonlításképp: ez mintegy 113 családi ház egész éves fogyasztásának felel meg.

A repülőtéri közlekedés fejlesztésére mind a légikikötő területén belül, mind azon kívül kiemelt figyelmet fordít a vállalat: a saját és a földi kiszolgáló cégek flottájában is ösztönzi az elektromos járművek használatát (mind elektromos autók vásárlásával, mind töltőállomások telepítésével), a munkatársak pedig a Budapest Airport és az Oszkár közös fuvarmegosztó programjának segítségével is eljuthatnak a repülőtérre. A közelmúltban az üzemeltető autómegosztó szolgáltatások számára dedikált parkolóhelyeket és elektromos autó töltőállomást adott át a 2. Terminál közelében, támogatva ezzel az utasok környezetbarátabb közlekedését. A Liszt Ferenc Repülőtér „város a városban”: olyan éjjel-nappal működő létesítmény, mely 1500 hektáron terül el, hatalmas zöld felülettel, teljes infrastruktúrával, saját rendőrséggel és tűzoltósággal, hőerőművel, ivóvízkutakkal és gépparkkal rendelkezik. A Budapest Airport kiemelten fontosnak tartja, hogy ezt a „várost” felelős módon működtesse, minimalizálva a működésből fakadó környezetterhelést. Épp ezért a vállalat tíz éve csatlakozott a kibocsátás-csökkentést célzó globális iparági együttműködéshez, amelyben jelenleg 71 ország 295 repülőtere vesz részt.

Forrás: Turizmus Online


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.