Heti két stockholmi járattal tér vissza a SAS

Február 19-én indul, lesz benne két hónapos nyári szünet, és október végéig közlekedik.

A járat február 19-től október 30-ig közlekedik, de a heti kétszeri - csütörtöki és vasárnapi járat március 28-tól indul. Addig egyes heteken heti 2 vagy 3 járat közlekedik. A légitársaság hazai értékesítési ügynöke, a Tensi Aviation tájékoztatása szerint csütörtökön a gép 09:30-kor száll fel a svéd főváros Arlanda repülőteréről és érkezik Budapestre 11:40-kor. Vissza ezen a napon 12:25-kor indul, 14:10-kor száll le Stockholmban. Korán kell kelni a svédeknek a vasárnapi budapesti járathoz: reggel 05:05-kor indul a gép és 07:15-kor landol Ferihegyen. Vissza 07:55-kor indul és 10:10-kor érkezik meg Arlandára. A járat üzemelésében ugyanakkor egy hosszabb szünet lesz 2016. június 19-augusztus 25 között, vagyis nem közlekedik gép bő két hónapon át.

Az útvonalon várhatóan Boeing 737-600-as típus üzemel három tarifaosztállyal: SAS Go, SAS Plus. SAS Plus Full Flex. Mindegyik jegytípus magában foglal egy 8 kilós kézipoggyászt, ugyanakkor a SAS Go csupán 1 darab 23 kilós feladott csomagot. A másik két tarifáért 2 darabot adhatunk fel ugyanebből a csomagból. Ellátás is csak a Plus és Full flex díjakért jár. Mint a Tensi Aviationtől megtudtuk, a SAS idén csak Stockholmból üzemeltet járatot. Tájékoztatásuk szerint a koppenhágai járat újraindítása egyelőre a jövő homályába vész. Tavaly ilyenkor a budapesti útvonalra még egy plusz járatot is bejelentettek, míg Stockholm heti 4 járattal közlekedett 2015 március 29-től.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.