Hiába zuhan az utasforgalom Ferihegyen, mégis lesz 3. terminál

Nem tett le az új terminál megépítésről a Budapest Airport, folytatják az egyéb fejlesztéseket is, ezek elérhetik akár az egymilliárd eurót is, de néhány kisebbet elhalasztanak. Mindehhez elegendő a pénzügyi háttér – tudta meg lapunk a Budapest Airport Zrt.-től. Ezzel közvetve cáfolták, hogy készek lennének megválni a repülőtéri üzemeltetéstől, noha az Indotek Group vezetője pár napja még azt mondta, hogy igenis tárgyalnak a magyar cég által vezetett konzorcium vételi ajánlatáról.

A Budapest Airport Zrt. (BA) több mint egy éven át közös munkacsoportban dolgozott a kormányzat által kijelölt szakemberekkel. A mindkét fél által elfogadott fejlesztési terv aláírásra kész. Ebben benne van az új terminálépület megépítése, a repülőtér környezetének és meglévő épületeinek teljes felújítása, egy úgynevezett közlekedési csomópont kialakítása (ahová a tervezett vasúti pálya is befutna), továbbá a parkolási lehetőségek kibővítése. Mindezen fejlesztések összértéke könnyen elérheti a 800 millió vagy akár az 1 milliárd eurót, de akár még ezt is meghaladhatja – közölte az mfor.hu-val a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.

Még az előző vezérigazgató, Jost Lammers egy 2024-ig tartó 700 millió eurós beruházás sorozatot jelentett be. A 2018 eleje és 2020 közepe közötti időszakban három nagy fejlesztési dobásuk volt: elkészült az 1. móló és az új poggyászosztályozó csarnok, valamint átadták a Cargo City-t. Mindez számításaink szerint mintegy 135 millió eurót emésztett fel, vagyis a sorozat nagyobb része még hátra van, s nyilvánvalóan az új terminál viszi el ennek javát. Az összeg természetesen nagyban függ attól, hogy milyen végső műszaki tartalommal töltik meg ezt az ingatlant és addig hogyan alakulnak az építőanyag árak és a munkadíjak. 

A BA elismerte ugyanakkor, hogy a járvány miatti súlyos forgalmi csökkenés a fejlesztési és beruházási tervek felülvizsgálatára kényszerítette a céget. Mint közölték: a mostani körülmények között elegendő a kapacitás, az újabb fejlesztéseket a járvány utáni fellendülés és a jövőbeli utasforgalmi igények függvényében fogják megvalósítani. 

A portál kérdésére, hogy mi lesz az építési engedélyétől megfosztott hatszintes parkolóház sorsa, azt mondták: ennek az ingatlannak a megépítése része annak a hosszútávú repülőtér-fejlesztési tervnek, amelyen a Budapest Airport és a magyar kormányzat közösen dolgozott. Vagyis a mostani állás szerint lesz parkolóház, csak nem ott és nem akkor, amikor eredetileg tervezték. Helyén egy közlekedési csomópontot alakítanak ki a busszal, minibusszal és taxival érkezők számára, a vasútállomás pedig e tervezett központ mellé, új helyszínre kerülne. 

Forrás: mfor.hu


A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val

A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val 

A SIA – a nagyobb légitársaságok között elsőként – együttműködésre lépett a mesterséges intelligencia szervezettel.
Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.
Reze újra szolgálatba állt Gemencen

Reze újra szolgálatba állt Gemencen  

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.
Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében

Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében  

Erős évet zárt az Osztrák Szövetségi Vasutak 2024-ben.
Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon

Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon 

A Turkish Airlines (TA) az iGA isztambuli reptéren április 17-től elsőként vezet be Európában a három független futópályás üzemet (Triple Independent Runway Operations).
Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is

Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is 

Portugália egy új nemzetközi repülőtér építésébe kezd körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, de emellett jön az új Madrid–Lisszabon nagysebességű vasútvonal is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.