Így telel idén a Lufthansa

Több új várossal bővíti hálózatát, illetve növeli járatai számát a Lufthansa a 2010/11-es téli menetrendben.

A légitársaság átlagosan hetente 12 218 járatot fog üzemeltetni, ami 3,5%-kal több mint az előző időszakban (11 803). Az új menetrend október 31-ével lép életbe és 85 ország 197 célállomását tartalmazza majd (az előző évben 78 ország 191 célállomására üzemeltetett járatot a Lufthansa).

A három új desztináció Bogota (Kolumbia), Pointe Noire (Kongói Köztársaság) és Luxemburg. A Lufthansa korábban egészen 2002-ig már közlekedtetett járatokat Bogotába. Az újraindítás után a légitársaság összesen heti 62 üzemeltet majd Dél-Amerika négy városába. A Pointe Noire-ba közlekedő járatot hetente ötször a PrivatAir üzemelteti, mely leszáll a gaboni Liberville-ben is. Az elmúlt három év során a Lufthansa öt afrikai állomással bővítette hálózatát. A légitársaság ezen kívül megnövelte számos Düsseldorfból induló járat gyakoriságát, így például Düsseldorf - Miami útvonalon most először közlekednek napi járatok.

Európa

Ezen a télen a Lufthansa Európán belül is bővíti hálózatát. "Az új desztinációkon kívül München és Montreal, illetve Düsseldorf és Velence között immár télen is üzemeltetünk járatokat, így ezek a városok az egész év folyamán elérhetők.” – ismertette Tamur Goudarzi-Pour, a Lufthansa közép-kelet európai igazgatója. A korábban csak a nyári menetrendben üzemelő München - Montreal és Washington járatok ezentúl a tél folyamán is közlekednek, így ezek a városok immár egész évben elérhetők lesznek. Rendszeres járatok indulnak München és Luxemburg között, kiegészítve ezzel a Luxair partner légitársaság kínálatát. Lufthansa most először üzemben tartja a téli menetrendben is a Düsseldorf és Velence/Nizza, illetve a Hamburg és Nizza között közlekedő járatokat. Gazdaságossági okokból a Lufthansa leállította járatát Hamburg és az ausztriai Innsbruck között, ezen a vonalon az Austrian Airlines közlekedtet közös kód alatt járatot.

A változás mutatói

Az üléskapacitás 9,1%-kal nő a téli menetrendben év/év alapon köszönhetően nagyrészt a Lufthansa flottabővítési programjának, melynek során a régi repülőgépeket újabb, kevesebb üzemanyagot fogyasztó és nagyobb kapacitásúak váltják fel. A tél során a légitársaság már négy Airbus A380-ast üzemeltet teljes kapacitással. A kapacitásnövekedés másik oka a három új célállomással bővített hálózat és az egyes vonalakon megnövelt frekvenciaszám. „Ezen felül pedig a bővülés a jobb kihasználtságnak köszönhető” – mondta el Tamur Goudarzi-Pour. Megváltozott az európai járatokon az ülések elhelyezése is, így nőtt a férőhelyek száma.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.