II. Ramszesz fáraó szarkofágja az Air France-szal utazott

Különleges megbízatást teljesített az Air France egyik repülőgépe: az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója, II. Ramszesz fáraó szarkofágját szállította Párizsba egy kiállításra.

Az Air France Cargo csapata Kairóból szállította a felbecsülhetetlen értékű történelmi emléket a Biscarosse-ra keresztelt Airbus A350-es fedélzetén Párizsba, amely menetrend szerinti járatot teljesített a két főváros között. A landolást követően a különleges szállítmányt a Grande Halle de la Villette-be kísérték, itt tekinthető meg április 7-étől a „Ramszesz és a fáraók aranya” című kiállítás.`

 

A francia közönség 45 évvel ezelőtt tekinthette meg legutóbb Párizsban a szarkofágot, amely azóta egyszer sem hagyta el Egyiptomot. Bár a kiállítás világkörüli turné keretében több nagyvárosban is megtekinthető lesz, Ramszesz szarkofágját csak Párizsban állítják ki.

 Az Air France Cargo francia és egyiptomi szakemberekkel közösen dolgozott azon, hogy megtalálja az optimális szállítási feltéteket. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a folyamat minden egyes fázisában nagyon hasonló körülményeket kellett biztosítani, mint a kairói múzeumban.

Fennállásának 90 éve alatt az Air France Cargo többféle, felbecsülhetetlen értékű műalkotást szállított már, így rendkívüli szakértelemmel rendelkezik az ilyen szállítmányok célba juttatásában. Az elmúlt években a francia légicég szakembereinek segítségével szállítottak

-       54 Picasso festményt Los Angelesbe,

-       Antoine de Saint-Exupéry Kis hercegének eredeti kéziratait New Yorkba,

-       a Chaumet ékszerház egyedi ékszerkollekcióját Tokióba,

-       a Trix névre keresztelt Tyrannosaurus Rex dinoszaurusz csontvázát az Egyesült Államokból Európába.

 

 

 

Forrás: Air France


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.