Ismét kétpályás üzem a repülőtéren

Egy nappal a tervezett határidő előtt ismét átadták a forgalomnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felújított 1. (13R/31L) futópályáját. Az új betonról felszálló első repülőgép az Emirates öböl-menti légitársaság Dubaj-ba tartó Boeing 777-300 típusú járata volt. Az 1. futópálya átadása azért is volt sürgető, hogy a nyári utazási csúcsforgalmi időszakban biztonságosabban és kényelmesebben lehessen megfelelni a megnövekedett forgalom támasztotta követelményeknek.

Nem kevesebb, mint öt futballpályányi területen kellett kicserélni a ferihegyi 1. futópálya betonját, az összesen 1400 méteres szakaszon. A 110 napja tartó felújítási munkák mintegy 8 500 m³ beton építettek be, közel 300 kilométer elektromos kábelt fektettek le és korszerűsítették a futópályához kapcsoló kábelaknákat is. A március 12-e óta tartó pályazár idejét kihasználva a Budapest Airport szakemberei új műszeres leszállító berendezést (ILS) telepítettek a futópálya vecsési, ún. 31L végére, aminek köszönhetően korlátozott látási viszonyok mellett (köd, csapadék, éjszaka) biztonságosabban tudnak leszállni a repülőgépek. Az új rendszernek köszönhetően a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a legkorszerűbb rádiónavigációs rendszerekkel szolgálhatja ki a légitársaságokat.

A pályafelújítás teljes költsége elérte a 2,1 milliárd forintot (6,5 millió eurót), amit a Budapest Airport saját forrásból finanszírozott. Az összehangolt munkaszervezésnek és a kedvező időjárásnak köszönhetően a tervezett június 30-i határidőnél egy nappal korábban, már pénteken délután megindulhatott a légiközlekedés a felújított 1. futópályán. Ezt megelőzően számos hatóság és szervezet vett részt a pálya műszaki átvételében és biztonsági állapotának ellenőrzésében, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságtól kezdve a Légiközlekedési Hatóságig.

 


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.