Jó szezont zárt a BAHART

Július 6-án kezdődött a 173. hajózási szezon főidénye, melyet a BAHART idén nyáron az előző évhez képest további egy héttel hosszabbított meg. Így egészen szeptember 1-ig várta az utasokat a települések közötti legsűrűbb menetrendi hajózással, valamint a teljes séta- és programhajó kínálatával.

A főidény alatt több mint 4.000 alkalommal 15 útvonalon indultak a BAHART települési menetrendi járatai. Közel 3.000 sétahajó járattal, 1600 alkalommal induló gyorshajó járattal és 350 programhajóval várta a Társaság az utasokat. A személyhajókon szállított utasok száma 2019. augusztus 31-ig meghaladta a 657.000 főt, a nyári hónapok közül különösen a június és az augusztus hozott erős forgalmat, mely hónapokban az egyébként 10 éves rekordforgalmat megdöntő 2018-as év utasszámait is sikerült felülmúlni. A személyhajózásban az év legforgalmasabb napját augusztus 15-én regisztrálta a Társaság, ezen a napon összesen 14.518-an szálltak fel a Balatoni Hajózási Zrt. hajóira. A települések közötti menetrendi járatokon összességében már több mint 489.000 utas utazott az év első 8 hónapjában. Az egyéb hajózási szolgáltatásokat 2019. augusztus 31-ig 168.000 utas vette igénybe. Az alapvetően idegenforgalmi célokat szolgáló sétahajóinkon idén már 123.000 utas utazott, a bulihajó programokon közel 20.000 fő vett részt és a gyermekes családoknak szóló Mastercard varázshajón több mint 7.500 utas szórakozott.

Az augusztus 19 – 20-ai Mastercard tűzijátéknéző hajókon 1.800 fő csodálhatta meg a tűzijátékot a Balaton közepéről. A BAHART bizakodó a tekintetben, hogy a hajózási szezon hátralévő részében sokan választják még a települési járatokat és sétahajókat, így az elmúlt 3 évhez hasonlóan 2019-ben is 700.000 fölé emelkedik a szállított utasok száma. Szántódrév és Tihanyrév között a főidényben kiemelkedő forgalmat bonyolított a Társaság. 2019. augusztus 31-ig bezárólag 1.109.000 utast szállítottak a BAHART kompjai a két révkikötő között, ami időarányosan több mint 33.000 fővel több utast jelent a szintén kiemelkedő forgalmat hozó 2018-as évhez képest. A járművek száma 4%-os növekedés mellett emelkedett 335.000 darabra, míg a szállított kerékpárok száma elérte a 73.000 darabot, ami 7%-kal magasabb a 2018-as év azonos időszakához képest. A legforgalmasabb nap a kompközlekedésben idén augusztus 18. volt, mely napon 18.530 utas kelt át a Balaton északi és déli partja között. A Balatoni Hajózási Zrt. kompközlekedés szolgáltatását Szántódrév és Tihanyrév között tavaly éves szinten több, mint 1.274.000 utas vette igénybe.

A Társaság kiemelt figyelmet fordít az ügyfélelégedettség minél szélesebb körű megismerésére, a fogyasztói szokások változásának nyomon követésére. Fenti célok elérése érdekében az idei főszezonban is reprezentatív elégedettség felmérést végeztek a menetrendi- és programhajók, illetve a kompok utasai körében. Az összesen közel 2.400 kitöltött kérdőív feldolgozása és elemzése a forgalmi adatok részletes kiértékelésével párhuzamosan zajlik. Az elemzés eredményeit természetesen figyelembe veszik a 2020. évi menetrend kialakításakor.

Őszi hajózási lehetőségek a BAHART-tal

A nyár végével nem ér véget a hajózási szezon, hiszen egészen október 23-ig közlekednek a településeket összekötő menetrendi hajók, illetve a nagyobb kikötőkből a sétahajók. 2019. szeptember 2. és szeptember 29. között az utóidény 28 napos hajózási időszakában a legforgalmasabb két útvonalon naponta 4 alkalommal indulnak a hajójáratok. A hétvégi napokon ehhez párosul még, hogy a Balaton nyugati medencéjében újra elérhető a közkedvelt kerékpáros járat is, mely Balatonmáriafürdő, Balatongyörök, Szigliget, Badacsony településeket köti össze. Szeptember végéig nagyságrendileg 500 előre hirdetett települési menetrendi járatot indít a BAHART, és 6 kikötőből közel 900 alkalommal futnak ki még a sétahajók a Balaton vízére.

Az őszi időszakban a BAHART több települési rendezvényhez is csatlakozik. Egyedi járatokat indítanak a szigligeti Süllő Fesztivál és a tihanyi Garda Fesztivál ideje alatt. Emellett kiemelt hétvégének ígérkezik szeptember 14-e, amikor a hajós Társaság is csatlakozik a balatonboglári települési programokhoz, színesítve azokat. Minden korosztály számára ígéretes hajózási lehetőségekkel készülnek. Több, az éves menetrendben nem szereplő különjáratot is indítanak. Az őszi szezonnyitó keretében lesz lehetőség települési menetrendi hajójárattal eljutni Révfülöpre, a BAHART Regatta zárófutamának rajtját vízről megtekinteni, vagy akár sétahajózni a naplementében. Varázshajóval várják a legkisebbeket, este pedig fergeteges bulihajóval köszöntik az őszt.

Forrás: Turizmus Online


Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten!

Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten! 

A fővárosi képviselőknek kiosztott javaslatban civilek sürgetik az ingyenes parkolás megszüntetését a főváros teljes területén, ennek körében például megszüntetnék a parkolási zónákba beékelődött díjmentes területeket.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt

A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt 

Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán

Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán 

A magyarázat egyszerű: nincs elég hadra fogható szerelvény.
Szintet lép a KLM

Szintet lép a KLM 

Az új intézkedéscsomag több fontos területet érintene.
Itt az új elektromos midibusz

Itt az új elektromos midibusz 

Európai uniós támogatással fejlesztették az új elektromos midibuszt.
MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság

Napelemeket telepít ez a légitársaság 

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak

Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak 

Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere

Fedélzeten a világ legősibb kenyere 

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.