- Előzetes terveinkhez képest a 2016-os árbevételünk jelentősen kevesebb, mint a korábbi években. Egyiptom, Tunézia és Törökország a szezon első felében nagyon nehezen volt értékesíthető, ezért charterjáratainkat töröltük és block seat helyeket béreltünk vagy más tour operatorral közös indítottunk járatot. A kapacitáscsökkentés eredményeként ezeken a járatokon a telítettség közel 100%-os volt egész szezonban, last minute akciókra szinte egyáltalán nem volt szükség - tudtuk meg dr. Füri Mihályné cégvezetőtől.
Július végétől érezhetően megindul a kereslet Tunézia és Egyiptom felé, hiszen ezekben az országokban hosszú ideje már nyugalom van, kevés a turista a szállodákban, az árak jelentősen kedvezőbbek, és ár érték arányban pótolhatatlan úticélok.
- A nagy érdeklődésre való tekintettel a múlt héten elindítottunk plusz egy járatot Hurghadára az Anubis Travellel, és télen is közlekedni fog a charter. Tunéziára is meghosszabbítottuk a tervezet járatot, Budapestről november elejéig tudnak utazni az utasok, téli időszakban pedig bécsi indulással nyitottuk az értékesítést - emelte ki a cégvezető.
- Irodánk jelentősen bővítette kapacitását Görögországba és Spanyolországba, a meglévő block seat szerződéseken felül Wizzair járaton is vásároltunk helyeket. Ezek az úti célok nagyon népszerűek voltak idén, de szezon elején (főleg a futball EB idején ) jelentős túlkínálat volt jellemző a magyar piacra ami nagyon alacsony last minute akciós árakhoz vezetett. Ez a főszezonra már nem volt jellemző, sőt nagyon sok esetben indulás előtt pár nappal már nehezen találtak helyet az utasok ezeknél az úticéloknál.
A téli időszakban az egyiptomi és tunéziai árualapon kívül elérhető lesz még irodánknál több egzotikus úti cél, így Mauritius, Thaiföld, Dubai, illetve a Kanári szigetek. Irodáinkban foglalhatóak cégcsoportunk a Der Touristik teljes árualapja (Der Tour, ITS, Jahn Reisen) amely egyre népszerűbb a magyar piacon is - hangsúlyozta Füri Mihályné.