Június 4-én nyit a 21. század új katedrálisa Londonban

A repülőtéri terminálok katedrálisok a londoni Heathrow (LHR) repülőtér új 2-es termináljának spanyol tervezője, Luis Vidal szerint. Sőt a teremtő London Westminsteri házához hasonlította a Heathrow Star Alliance számára újjáépített 2-es terminálját. 

Értelemszerűen nem a gótika égbetörő, csipkés kecsességénél fogta meg a hasonlóságot, hanem a belső tér áttekinthető tágassága irányából közelített. Szerinte az épület London új katedrálisa lehet, vagy új Covent Gardenje - szőtte tovább a bejáráson személyesen megjelent Vidal a gondolatmenetet immár funkció szerint is, utalva az új terminál bőséges kereskedelmi kínálatára. „De ettől még nem pláza!” - figyelmeztetett Vidal, akinek fenti két párhuzama aligha vitatható. Ahogy azzal a meglátásával is egyet lehet érteni, hogy a repülőterek egyre-másra önmagukban is desztinációkká - ez esetben az építész szerint a londoni belváros meghosszabbításává - válnak; az emberek igyekeznek ott több időt eltölteni. A több idő persze Heathrow új ketteskéje esetében nem mindig állja meg a helyét, mivel a Londonba repülő 23 Star Alliance légitársaság egy tető alá terelésével egyebek mellett a szövetségi tag légitársaságok járatai közti minimum átszállási időt kívánják 120 percről a felére csökkenteni.

A működését az amerikai United járatával megkezdő terminál a régi 2-es helyén nőtt ki a földből. Az 1955-ben átadott terminált eredetileg évi 1,2 millió utasra tervezték. Mikor 54 évnyi hűséges szolgálat után építési törmelékké vált, már évi 8 millió utast szolgált ki. Utódja pedig akkora, hogy évente London lakosságának több, mint kétszeresét, mintegy 20 millió utast képes fogadni. A Star Alliance becslései szerint jelenleg évente a szövetség 12 millió utasa fordul meg Heathrow-n. Várakozások szerint az új 2-es utazóközönségének 40%-a lesz átszálló utas.

A június 4-i üzemkezdetet követően az épületet ünnepélyes keretek közt 23-án adja át II. Erzsébet. Tiszteletére és annak emlékére, hogy 1955-ben szintén a királynő adta át a régi 2-est, a terminál Queen's Terminal nevet kapta. Félévbe telik, mire a szövetség összes, LHR-re közlekedő légitársasága beköltözik a 2-esre. Ezzel gyakorlatilag mindhárom légi szövetség a helyére kerül; a 4-es terminálon a SkyTeam osztozik, a korábban a British Airways által kizárólagosan használt, Skytrax díjazott 5-ös terminál az Iberiával történt egyesülést követően oneworld főhadiszállássá vált.

A Star Alliance fészek egy újabb nagy lépés abban a 2030-ig tartó folyamatban, mely végén a Heathrow megszűnik egy 1940-es, '50-es évekből megörökölt, többször toldott-foldott struktúrával 70 millió utast kiszolgáló reptér lenni - magyarázta John Holland-Kaye, LHR leendő vezérigazgatója. Így idővel lebontják az 1-es és 3-as terminálokat, helyükre pedig a 2-es északi irányba bővítve épülnek új terminálok egészen az 5-ösig érő szatellitekkel. A perspektívát még azzal bővítette az igazgató, hogy a jövőben megépülő 3. kifutópálya a tavalyi közel 72 milliós utaslétszámot idővel 130 millióra tolhatja fel. Az európai 1. és 2. Párizs Charles de Gaulle és Frankfurt-Main meg felkötheti a gatyát.

Az épület pofás, de igazából nem a csoda kategóriába tartozik. Igényes, letisztult modern terminál épület, mely le sem tagadhatná tervezőjét, mivel észrevehető módon emlékeztet Madrid-Barajas 4-es termináljának szintén Vidal által papírra vetett épületére. Megfelel a manapság divatos, csarnokszerű terminálokat alkotó trendnek. Sőt a kereskedelmi terület akár a felnagyított ferihegyi Skycourt is lehetne, amíg meg nem fordulunk és a messzeségben az épület túlsó végét kutatjuk a tetőszerkezet hullámvonalát követve. A három helyen kicsúcsosodó hullám funkció szerint tagolja három részre az épületet: check-in, biztonsági ellenőrzés, és air side az összes boltjával, kapujával együtt. A tagoltság hasonló az alsó, érkezési szinten, mely világos és tágas tereivel messze nem olyan nyomasztó, mint például az 1-es terminálé.

A funkcionalitás persze ma már nem minden, takarékos is legyen az az épület. A takarékosság ott kezdődött, hogy az elbontott régi 2-es betonjának mintegy 90%-át újra hasznosították. Ha pedig a villanyóra-leolvasó nem hiszi majd el Heathrow 2 gondnokának, amit a számláló mutat, akkor a derék szaki elmagyarázhatja neki, hogy az épületbe annyi helyen áramlik be a természetes fény, hogy alig kell a pilácsot égetni. Hovatovább a bérkiáramlás is elviselhető mértékű lesz, mivel a check-in személyzet egy részének munkáját teljes körű self check-in révén elvégzi az utas.

Mikor élvezheti a magyar utas új 2-es előnyeit? Magyarország és London között jelenleg nincs közvetlen Star Alliance kapcsolat. Az egyetlen hagyományos légitársaság az útvonalon a oneworld-ös British Airways, mely árainál olykor úgy nyomja meg a cerkát, ahogy nem szégyelli. Kiváltható a Lufthansa-csoport valamely légitársaságával. Ez esetben átszállunk még London előtt. Vagy Bécs vonzáskörzetéből Schwechat-i indulással LHR Star Alliance terminálján keresztül juthatunk el a világ szinte bármely részére.


Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.