Közel a járvány előtti kapacitáshoz a KLM nyári kínálata

A holland királyi légitársaság a március 28-tól október 29-ig terjedő nyári menetrendi időszakban 96 európai és 71 interkontinentális, vagyis összesen 167 célállomásra közlekedik, és a turisták mellett az üzleti célú utasoknak is kiváló csatlakozást biztosít - tájékoztatta lapunkat a társaság.

A KLM európai hálózatának fejlesztését alapjaiban határozza meg, hogy Hollandiában és a legtöbb uniós tagországban jelentősen enyhítették a beutazási szabályokat. A folyamatosan emelkedő igény miatt újabb és újabb járatok indulnak, ezek közül jó példa Lisszabon, ahova már naponta négy járat közlekedik. Az elmúlt évihez képest már most 10 százalékkal több kapacitást biztosít a légitársaság Európában, a kínálat megközelítette a járvány előtti mértéket. Ez összességében 16 millió ülőhelyet jelent a nyári időszakban.

Az elmúlt évben nagy sikere volt a belgrádi, dubrovniki és Palma de Mallorca-i járatoknak, amelyek nyárra ismét elérhetővé válnak. Az üzleti utasok számára a rövid csatlakozási idő rendkívül fontos, ezért a KLM a brit, német és lengyel úticélok és Hollandia között jelentősen sűrítette a járatok számát. A KLM Kijevbe, Moszkvába és Szentpétervárra továbbra sem közlekedik, a helyzetet a légitársaság folyamatosan elemzi.

Az interkontinentális hálózatban az elmúlt évihez képest 17 százalékkal nagyobb kapacitás áll rendelkezésre, az idei nyári időszakban naponta közlekedik a KLM Arubába, Bonaire-be és Curacaóba, utóbbi városba a csúcsidőszakbakban naponta két járat lesz. A téli menetrendben vált elérhetővé Port of Spain, amely népszerűsége miatt nyáron is foglalható marad, Trinidad fővárosába hetente háromszor lehet majd eljutni a KLM-mel.

Amióta az Egyesült Államok 2021 novemberében feltételekkel ismét megnyílt a turisták előtt, a KLM folyamatosan bővítette a kínálatát az amerikai célállomások felé. Idén nyáron már a 2019-es, tehát járvány előtti kínálat érhető el az USA városai felé. Március végétől újraindulnak a Salt Lake City-i járatok és felkerül a KLM térképére Texas állam fővárosa, Austin, így minden eddiginél több, összesen 12 amerikai nagyvárosba lehet eljutni a holland társaság járataival.



Bár Ázsiában is egyre több ország lazít a beutazási szabályokon, de még mindig nagyok a különbségek egyes régiók között. Ennek ellenére az igény folyamatosan emelkedik a Fülöp-szigetek, Thaiföld, Szingapúr, Bali, sőt, India iránt is. Emellett a távol-keleti régió továbbra is kiemelten fontos marad az áruszállító járatok számára, ez lehetővé teszi a járvány előtti ázsiai hálózat fenntartását, bár a kapacitás még elmarad a 2019-es szinthez képest.

Kína továbbra is jelentős korlátozásokat tart fenn a beutazással kapcsolatban, ezért a 2019-eshez hasonló kínálat visszaállítása még nem történhet meg.

A távol-keleti járatokat érinti az orosz légtérzár, a repülőgépeknek hosszabb útvonalon kell közlekednie, emiatt a menetidő a dél-koreai, japán és kínai járatok esetében akár 2 órával is több lehet a szokásosnál. Egyes kínai és japán járatok Szöulban technikai leszállást hajtanak végre, majd innen indulnak tovább célállomásuk felé.

Dél-Amerika többé-kevésbé ismét a járvány előtti kínálattal érhető el, Sao Paulóba, Panamavárosba és Limába minden nap indulnak KLM-gépek, Quitóba, Bogotába, Rio de Janeiróba, Santiagóba és Buenos Airesbe is legalább heti hat járat érhető el.

Az Afrikába vágyók jelenleg 10 célállomás közül választhatnak, de az elmúlt évihez képest sokkal több járat vált elérhetővé a kereslet növekedése okán. Tavaly debütált a kínálatban Zanzibár, amely ismét foglalható, ahogy újra elérhető Johannesburg, Fokváros, Accra, Lagos, Kigali, Entebbe, Nairobi, Kilimandjaro és Dar es Salaam is.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.