Madridban is rengeteg járat veszélyben a reptér miatt

A madridi nemzetközi repülőtéren március óta mintegy 15 ezren késték le repülőjárataikat az útlevél-ellenőrzést végző személyzet hiánya  miatt - írta a spanyol sajtó kedden a spanyol Iberia légitársaságra hivatkozva.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

A vállalat tájékoztatása szerint az úti okmányokat ellenőrző fülkék előtt hosszú sorok alakulnak ki. Példaként említett több nemzetközi légi járatot az elmúlt napokból, amely csak késve tudott elindulni, mert megvárta az utasokat. A spanyol közszolgálati televízió (TVE) keddi riportjában arról számolt be, hogy délelőtt több mint 45 percet kellett várniuk a négyes terminál utasainak, mire sorra kerültek az ellenőrzésnél. A spanyol légitársaságok szövetsége (ALA) felhívta a figyelmet arra, hogy a probléma nem csupán a fővárost, hanem az ország más, jelentős nemzetközi forgalmat bonyolító repülőtereit is érinti, példaként sorolva Alicante, Málaga, Palma vagy Barcelona légikikötőit.

A szövetség emlékeztetett: többször kérte a belügyminisztériumot, hogy növelje az ellenőrző személyzet létszámát, valamint engedélyezze, hogy a brit turisták ismét használhassák az automata ellenőrzőkapukat, éppúgy, mint a Brexit előtt. Isabel Rodríguez kormányszóvivő a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón bejelentette: a nyári időszakra 200 rendőrrel erősítik meg az útlevelek ellenőrzését a fővárosi Adolfo Suárez Madrid-Barajas repülőtéren, amellyel 600-ra emelkedik a feladatot ellátó személyzet száma. Véleménye szerint a sajtóban megjelentekkel ellentétben nincs szó káoszról, csak kivételes esetekről, amelyeket a schengeni övezeten kívülről érkező járatok egybeesése okozott.

Forrás: MTI


Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France

Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France 

Megújult az első osztályú váró is.
Óriási terveket dédelgetnek az egyik legforgalmasabb spanyol légikikötő esetében

Óriási terveket dédelgetnek az egyik legforgalmasabb spanyol légikikötő esetében 

Új terminál épül a nem-schengeni forgalom számára.
Kiszáll a német állam a Condorból

Kiszáll a német állam a Condorból 

Teljesen felvásárolja a Condort a brit pénzügyi befektető.
Önvezető járművek tesztelése Zalaegerszegen

Önvezető járművek tesztelése Zalaegerszegen 

A város útjain két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott tesztautó közlekedik majd.
Magyar kardiológus mentett életet a Ryanair járatán

Magyar kardiológus mentett életet a Ryanair járatán 

Drámai pillanatok a fapados járaton.
Tilos az alkoholfogyasztás a német pályaudvarokon

Tilos az alkoholfogyasztás a német pályaudvarokon 

A Deutsche Bahn az alkalmazottak és az utasok biztonságának javítása érdekében az ország minden vasútállomásán betiltja az alkoholfogyasztást.
Európában elsőként: elektromos repülőgépek a skót légitársaságnál

Európában elsőként: elektromos repülőgépek a skót légitársaságnál 

Európában elsőként vezeti be flottájába az elektromos repülőgépeket a skóciai Loganair.
Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben

Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben 

Aki gyakran jár a hazai vasúthálózat valamelyikén, pontosan tudja: ránk is fér a kedvező változás.
Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten

Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten 

Az Air France megerősítette, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet miatt felfüggesztette járatait Rijádba, Dubajba és Bejrútba.
Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.