Majdnem lefoglalták a Malév gépeit

5,7 milliárd forinttal segítette ki a kormány a Malévot, nehogy az amerikai lízingcég, melynek a cég 3 milliárd forinttal tartozik, lefoglalja a Malév néhány repülőgépét - írta a Figyelő.

A Figyelő a "cég ügyeihez közel álló" forrásokra hivatkozva azt írja: a Malév-flotta gépeit lízingbe adó amerikai International Lease Finance Corporation (ILFC) képviselői tárgyaltak a Malév vezetésével, mivel a magyar társaság "az utóbbi időben külső segítség nélkül nem tudott a megfelelő ütemben pénzt utalni a partnerének". Az egyik forrás szerint a lejárt határidejű tartozás összege mintegy 3 milliárd forint volt.

Hegedűs Ádám, a Malév kommunikációs vezetője az ügyről úgy nyilatkozott, hogy a légitársaság megállapodás szerint fizet az ILFC-nek, és a budapesti találkozón a Malév a kifizetés ütemezéséről tárgyalt a lízingcéggel.

Ha a Malév dől akkor ránthatja magával a Ferihegyet, mivel a repülőtér legnagyobb ügyfele a piros-fehér-zöld légitársaság. Ez esetben az állam a Ferihegy német főtulajdonostól történő visszavásárlására kényszerülhet. Az ügy legalább 500, de akár közel 600 milliárd forintjába kerülhet az adófizetőknek.

Kamarás Zoltán, a Malév igazgatósági tagja, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. delegáltja azt mondta, idén eddig összesen 9,2 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt kapott a cég, de még többre lenne szükség.

A cikk szerint a hitelkeret kifulladásával is szükség lesz újabb forrásokra, mert a tőkevesztés miatt biztosítani kell a törvényi előírásoknak megfelelő tőkeszerkezetet, akkor is, ha üzletileg kétséges, hogy ebben a formában életképessé tehető-e a légitársaság. A Malév "leginkább azért nem dönthető be, mert a Budapest Airport (BA) Zrt. 75 százalék mínusz egy szavazatának privatizációs szerződése ebben az esetben nagy terhet róna az államra.

Az MSZP–SZDSZ kormányzat alatt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a 2005-ös reptéri privatizáció kapcsán több, egymásra épülő szerződést is kötött. Ezek ismerői szerint az államnak akkor kellene fizetnie, ha a BA külső körülmények miatt a felszámolás sorsára jutna" - olvasható a cikkben. A 464,5 milliárd forintos vételár és az eddigi ferihegyi fejlesztések összege mellett többéves ügyleti kamatot is figyelembe kellene venni a kompenzációnál, tehát a végső összeg legalább 500 milliárd forint, de könnyen elérheti a 600 milliárdot is. (MTI/Figyelő)


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.