A Malévhez az első forduló határidejének lejártáig több mint 150, a pályázati kiírásban foglaltaknak teljes mértékben eleget tévő pályamű érkezett. A zsűri ezt követően választotta ki a továbbgondolásra alkalmas pályamunkákat. Miután pénteken a legjobb tervek készítői személyesen is megismerkedtek az „új ruhára” váró repülőgéppel, nekiláthatnak ötletük, tervük tökéletesítéséhez és kidolgozhatják végleges festési pályázatukat. A „repülőgép-mustrán” a pályázók mellett a zsűri tagjai is részt vettek. Kentaur, díszlet és jelmeztervező, Zsótér László tervezőgrafikus, a Malév jelenlegi arculatának atyja, valamint Rúzsa Magdi énekesnő véleményükkel és szakmai tapasztalataikkal arra ösztönözték a különféle korosztályú és nemzetiségű pályázókat, hogy olyan tervet véglegesítsenek, mellyel a Malév méltón képviselheti majd Magyarországot. Az utazóközönség és valamennyi érdeklődő szeptember végén tekintheti meg a legjobb húsz végleges pályamunkát a Malév honlapján, ahol szavazhat is az általa legjobbnak ítélt alkotásra. A legtöbb szavazattal rendelkező terv készítője közönségdíjban részesül. A zsűri végső döntésére pedig ezt követően, október első felében kerül majd sor, a Malév „LQDénese” (LQD lajstromjelű repülőgépe) pedig október végére kerül új festésével a forgalomba.
'Malév pingálóverseny
A Malév július elején hirdette meg pályázatát az egyik Q400-as típusú repülőgép festési tervének elkészítésére. Pénteken a második fordulóba továbbjutott 20 legjobb pályamunka alkotója a neves zsűri jelenlétében ismerkedhetett ezen izgalmas formával: a légcsavaros repülőgéppel.
'
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait.
Code share megállapodás az airBaltic és a Bulgaria Air között
Ennek értelmében utasaiknak nagyobb rugalmasságot biztosítanak a két ország közötti utazás esetén.
Rekordnyereség a Singapore Airlines-nál
Tovább bővül a flotta és az útvonalhálózat.
Elektromos járműveken döcögünk a zöld átállás felé
A hagyományos autók már nem kelendőek.
Átlépték a 130 milliárd forintot a repülőtéri fejlesztések
...és a nagyszabású építkezések folytatódnak tovább.
Luxusdivatmárka a fedélzeten
A készletet a China Airlines környezeti fenntarthatósági filozófiája jellemzi.
Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában
Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?
Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson
A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?
A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.