Már megint taxisok kontra Budapest Airport

Ezúttal nem a Zóna Taxi panaszkodik, hanem a taxisszövetség, mely megvonná a Budapest Airport (BA) ingyenes taxiállomás-üzemeltetési jogát.

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) szerint a ferihegyi repteret üzemeltető BA nem tartja be a taxisokkal kötött megállapodást, ezért a szövetség a főpolgármesterhez írt levelében arra kéri Tarlós Istvánt, hogy járjon közbe a helyzet "normalizálása" érdekében. Ellenkező esetben azt javasolják, hogy a főpolgármester vonja meg a BA-tól a számára ingyenesen átengedett speciális taxiállomások üzemeltetési jogát.

A taxisok állítják

A szövetség hétfői közleményében ismerteti: a főváros közterületein a taxiállomások létesítéséről, használatának és üzemeltetésének rendjéről szóló rendelet, valamint a BA és a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. között 2006-ban létrejött Üzemeltetési Megállapodás értelmében a BA-nak biztosítania kell a megfelelő utas-kiszállási pontokat azoknak az utassal érkező taxi-szolgáltatóknak is, akik nem tartoznak az általa pályázati úton kiválasztottak körébe, a rendelésre hívott taxi-szolgáltatók részére pedig a megfelelő utasfelvételi pontokat.

A BA azonban a szövetség szerint különböző ürügyekkel jogszabályi kötelezettségének 2010. december 1-jétől nem tesz eleget. Egyebek között  meggátolja a rendelésre hívott taxi-szolgáltatók részére a behajtást az érkezési szintre - állítja a szövetség.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy éppen Magyarország soros uniós elnöksége idején a BA "kénye-kedve miatt" az ide érkező diplomaták, üzletemberek, és nem utolsósorban a légi közlekedést igénybe vevő utasok közül azok, akik rendelt taxival kívánják sietve elhagyni a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőteret, arra kényszerülnek, hogy "építési területen, sárban, piszokban gyermekekkel, bőröndökkel átgázolva közelítsék meg a korábbi helyükről lényegesen távolabbra, és nehezebben megközelíthető helyre az indulási szintre áthelyezett utas felvételi pontokat". 

Az 1-es terminálon az utasokkal érkező taxikat megállási (utas kiszállás) lehetőség híján arra kényszeríti a szolgálatot teljesítő rendőr, hogy addig körözzön a taxi, míg felszabadul egy hely az 1-2 perces megállásra, vagy tegye ki a taxis az utasát a fizetős parkolóban (710 forintért), és onnan gyalogoljanak a csomagokkal az utasok az épületbe - áll a közleményben.

Az Országos Taxis Szövetség ezért Budapest főpolgármesterénél tiltakozik az áldatlan állapotok miatt, arra kérve Tarlós Istvánt, hogy haladéktalanul intézkedjen a helyzet normalizálása érdekében. Az Országos Taxis Szövetség korábban hiába fordult a kérdésben a Budapest Airport Zrt.-hez, illetve kereste meg a Gazdasági Versenyhivatalt, érdemi intézkedés nem történt - jegyzik meg.

Az Országos Taxis Szövetség állásfoglalása szerint a Budapest Airport Zrt. tevékenysége súlyosan sérti a versenysemlegességet, a vállalkozási jog gyakorlását, valamint a napi több száz, egyéb taxi-társasággal utazni kívánó utas érdekeit is. A szövetség közölte, hogy a Gazdasági Versenyhivatalhoz előterjesztett álláspontja szerint a Budapest Airport Zrt. azzal, hogy a piaci versenyt korlátozóan előnyös helyzetbe hozta a 2010. év december hó 7. napja óta  vele szerződéses kapcsolatban álló Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt.-t a többi taxi-szolgáltató kárára, csak a saját bevételeinek növelését tartja szem előtt. A Főtaxi évente 250-300 millió forint jutalék fizetésére kötelezett a szerződés aláírásával, melyből Budapest egy fillért sem lát - húzza alá a szövetség.

A BA cáfolja

Hardy Mihály, a BA vállalati kapcsolatok igazgatója az MTI érdeklődésére hétfőn azt közölte: "valótlan" a taxis szövetség állítása, hogy  a Budapestre érkező utasok a ferihegyi 2-es terminálon "építési területen, sárban, piszokban" átgázolva közelíthetik meg az utas felvételi pontokat. A közleményben hangsúlyozza: az utasok az indulási szint járdáján, "teljesen normális körülmények között szállhatnak be az előrendelt taxik számára kijelölt pontokon", és ha szükséges, akkor ezt fotókkal is tudja bizonyítani a BA. 

Hozzáfűzi: a Budapest Airport által üzemeltett ferihegyi 2-es terminálon már a végéhez közeledik az új épület, a SkyCourt (Égi Udvar) felépítése, átadása, ennek részeként felújítják, felfestik és kialakítják a végleges közúti előteret. Ezek a munkák – a téli időjárástól függően – január végéig tartanak. 

Az igazgató kiemeli azt is, hogy az 1-es terminálon lévő rendelt taxi droszt ugyancsak szabadon megközelíthető, azt az Országos Taxis Szövetség tagjai is igénybe vehetik. 

A BA szerint a taxival érkező utasok kiszállításának eddig sem volt akadálya, mivel ahogy minden más autósnak, úgy az összes taxisnak is akadálytalan lehetősége nyílt az utasok kiszállítására az indulási oldalon, természetesen a közlekedési szabályok betartásával.

Hardy Mihály hangsúlyozza, hogy a BA "az érvényes szerződéseknek megfelelően jár el a repülőtéri taxis szolgáltatás kérdésében, amelynél az első számú szempont az utasok gyors, kényelmes és biztonságos földi kiszolgálása". (MTI)


Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság

Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság 

A légitársaság február 15-én 9 órától Budapesten, Courtyard by Marriott Budapest City Center hotelben tart Nyílt Napot
Drágulnak a kompjegyek Görögországban

Drágulnak a kompjegyek Görögországban 

Akár 15 százalékos áremelkedés is várható májustól.
2024 legnépszerűbb buszos úti céljai

2024 legnépszerűbb buszos úti céljai  

Néhány meglepetés is bekerült a legjobb 20 közé.
Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air

Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air 

Az utasélmény új generációját képviseli az Airbus most átadott repülőjének kabinja.
Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.