MÁV: új biztonságirányítási központot adtak át

A MÁV Zrt. kedden átadott új biztonságirányítási és felügyeleti központja támogatja a fővárosi és elővárosi vasútállomások biztonságának javulását. A vagyonbiztonsági célokat is szolgáló, napi 24 órában, folyamatosan működő központba közel 200 kamera, mozgás- és nyitásérzékelő jele érkezik be. A szolgálatot teljesítő vasútőrök az interneten keresztül befutó jeleket a központi terem falán elhelyezett 16 darab nagy kijelzős monitoron, illetve munkaállomásonként két asztali monitoron követik nyomon, és szükség esetén azonnal intézkednek. A térfigyelő kamerák rendszerei a fejpályaudvarok, valamint egyes vasutas települések tapasztalatai alapján mintegy 30-40% csökkentik a bűnelkövetések, lopások, zsebtolvajlások valószínűségét.

A ferencvárosi pályaudvar közelében, a MÁV Vasútőr Kft. központjában 50,5 millió forintból kialakított biztonságirányítási és felügyeleti központban március elején kezdődött meg az üzemeltetés. A nemzetközi vasúti és hazai ipari tapasztalatok alapján megtervezett központ jelenleg mintegy 200 darab térfigyelő kamera képét, valamint riasztó, nyitás- és mozgásérzékelő jeleit fogadja a Déli- és a Nyugati pályaudvarról, a székesfehérvári, a ferencvárosi, a ceglédi, a szolnoki, a tatabányai, a vecsési és az üllői állomások területéről, továbbá a Déli összekötő vasúti hídról. A rendszer további bővítése jövő évben megtörténhet, amikor a tervek szerint más hazai vasúti helyszíneket (pl. Keleti pályaudvar, Győr vasútállomás, Budapest–Székesfehérvár vonal állomásai) is bekapcsolnak.

A központ kialakítása biztosítja, hogy az egyes helyekről érkező riasztások esetén – a figyelmeztető akusztikus jelzésen kívül – azonnal megjelenjen a szolgálati hely képe a monitorokon, ezzel segítve a helyszín gyors behatárolását és a szükséges intézkedések megtételét. Ha a riasztási esemény helyszínén tartózkodik mobil járőr vagy vasútőr, annak értesítése és helyszínre irányítása valós időben, a feladat meghatározással együtt megtörténhet. A magán- illetve vasúti vagyont érintő, hatósági intézkedést igénylő esetekben a szolgálatot teljesítő vasútőr a rendőrséget is értesíti. Az események folyamatos figyelemmel kísérése és az elkövető mozgásának követése révén a rendszer segíti a felderítést, miközben a rendőrség vagy a mobil járőr folyamatos tájékoztatást kap a személyazonosításra alkalmas, az elkövető elfogását lehetővé tevő adatokról, információkról.

A vasúttársaság háromfokozatú védelmi felépítésének csúcsát jelentő biztonságtechnikai rendszer amellett, hogy érzékelhetően javíthatja az utasok biztonságérzetét, vagyonvédelmi funkciója révén és az évente 2,2 milliárd forintba kerülő élőerős őrzés egy részének kiváltásából adódóan hosszabb távon jelentős költségmegtakarítást eredményezhet.


Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.