Megbírságolta az Unitravelt a Versenyhivatal

Az Unitravel két korábban meghirdetett amerikai körutazásával kapcsolatban arra a megállapításra jutott a Gazdasági Versenyhivatal, hogy az utazásszervező megtévesztette a fogyasztókat. Emiatt 1,6 millió forint bírságot szabott ki a GVH.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Unitravel Utazásszervező Kft. megtévesztő és hiányos tájékoztatást nyújtott az USA nyugati part és a legszebb nemzeti parkok elnevezésű körutazásával kapcsolatban. A GVH a jogsértésért 1.600.000 forint bírságot szabott ki az Unitravel Utazásszervező Kft.-re.

A GVH megállapította, hogy az Unitravel Utazásszervező Kft. megtévesztette a fogyasztókat az USA nyugati part és a legszebb nemzeti parkok-ról szóló, a 2014-es és a 2015-ös katalógusában, valamint a honlapján közzétett tájékoztatásaival, mert kényelmes terepjáró dzsippel tehető utazást ígért, azonban e járműveket egyes, önkéntesen jelentkező, illetve esetlegesen kiválasztott utasoknak kellett vezetniük, rotációs vagy egyéb, a reklámok alapján előre nem látható módon. Továbbá hamisan ígérte, hogy az ár tartalmazza a nemzeti parki belépőket, hiszen a programban szereplő és szükségszerűen meglátogatott állami és indián közösségek által fenntartott parkok belépőjegyeit nem számította az árba. Azt is ígérte az iroda, hogy az ár tartalmazza a reggelit a szállásokon, miközben azt is hirdette, hogy külön fizetendő reggelik is vannak, illetve ténylegesen fizetnie kellett az utasoknak a reggeliért vagy csak a reggeli italt tartalmazta az ár.

A GVH az Unitravel Utazásszervező Kft.-re kirótt bírság kiszabásakor az utazások értékesítéséből származó árbevételéből (annak 5%-ából) indult ki. A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a vállalkozás az ágazati szabályokkal ellentétes gyakorlatot folytatott. Enyhítő körülményként értékelte a GVH, hogy az Unitravel Utazásszervező Kft. módosította kereskedelmi gyakorlatát a versenyfelügyeleti eljárás indulását követően, azaz kiegészítette és pontosította katalógusát, valamint honlapját a hiányzó információkkal; illetve utalt arra a honlapján, hogy a helyi indián közösség felügyelete alatt álló parkok belépőiért külön kell fizetni.

A GVH az elmúlt időszakban több versenyfelügyeleti eljárást is indított egyes utazásszervező cégek megtévesztő ígéretei miatt, erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. 

. A GVH ezzel kapcsolatban figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett, amely a honlapján itt olvasható. A GVH „Gondolja Végig Higgadtan” elnevezésű kampányának további tájékoztatói a Gondolja Végig Higgadtan menüpont alatt olvashatók. Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/15/2016.


airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.
Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma

Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma 

Egyre többen választják nyaralásuk célpontjának a hűvösebb Skandináv térséget.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.