A szakember elmondta, hogy az IBUSZ hozza be a magyar piacra a világ egyik legnagyobb corporate utaztatásra szakosodott cégét, az Egenciát. A meghívásos pályázaton az IBUSZ nyerte el a megbízatást, hogy értékesítési, marketing- és ügyfélkapcsolati tevékenységet lásson el hazánkban a nemzetközi háttérrel bíró cég számára. Az Egencia a számos nemzetközi utazási márkát, köztük a legismertebb online portálokat (Expedia.com, Hotels.com, TripAdvisor) felölelő Expedia Csoport tagja, és decemberben Magyarország mellett belépett Argentína, Oroszország, Románia, az Egyesült Arab Emirátusok, Szingapúr, Tajvan, Hongkong és Uruguay turisztikai piacaira is. A globális terjeszkedés eredményeként mostanra már 24 országban képviselteti magát. Az IBUSZ jelentős technikai fejlesztéseket hajtott végre annak érdekében, hogy minél színvonalasabban tudja kiszolgálni üzleti ügyfeleit, és most először számos pályázaton is indult a corporate üzletág fejlesztése érdekében. Az Air France, a KLM és a Delta légitársaságokkal, valamint az AirPlus hitelkártyacéggel közösen azt igyekeztek bemutatni a cégeknek, hogy milyen megtakarításokat érhetnek el, ha velük dolgoznak. Gordon Mária kiemelte, az üzleti szegmens mellett az IBUSZ globálisan is megújul. Az évszázados tradíció mostantól aktívabb arculattal, megjelenéssel, piaci jelenléttel párosul, és a társaság elsődleges célja az lesz, hogy a legmagasabb szintű elvárásoknak is megfeleljen, ami lehetővé teszi, hogy a közeljövőben árkategóriában és ügyfélkörben is magasabban pozicionálja magát.
Megszerezte az Expedia leányának képviseletét az IBUSZ
Az IBUSZ megújítja üzletpolitikáját, és nagyobb hangsúlyt fektet az incentive és corporate üzletágra – tájékoztatta a Napi Turizmust Gordon Mária, az IBUSZ Utazási Irodák Kft. menetjegyüzletág-igazgatója.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren
A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.